Hétfőn iktatja támogatói aláírásait az RMDSZ

Az RMDSZ hétfőn 16 órakor iktatja támogatói aláírásait a Központi Választási Irodában, Bukarestben.

Kovács Péter ügyvezető elnök pénteki tájékoztatója szerint bőven 200 ezer feletti támogatói aláírást gyűjt össze a Szövetség, amelyről úgy véli: arra jogosítja fel az RMDSZ-t, hogy erőteljesen folytassa felkészülését a parlamenti választásokra.

„Egészen pontos végleges adatokkal még nem tudunk szolgálni, hiszen a hétvége folyamán is fogadunk aláírásokat megyei és területi szervezeteinktől. Az viszont már elmondható, hogy bőven kétszázezer feletti aláírással számolunk eddig. Ezúton is köszönjük minden magyar embernek, hogy megerősített bennünket az indulásban, összefogott velünk, a szövetségesünk lesz ebben a megmérettetésben is” – hangsúlyozta Kovács Péter ügyvezető elnök.

Rámutatott: péntekig közel 180 000 aláírás érkezett meg az Ügyvezető Elnökségre: Bihar megyéből megközelítőleg 29 ezer, Csíkszékről megközelítőleg 20 ezer, Gyergyószékről több mint 12 ezer, Maros megyéből megközelítőleg 35 ezer, Kolozs megyéből megközelítőleg 19 ezer, Szilágy megyéből több mint 16 500, Udvarhelyszékről pedig 16 ezer. „A szórványmegyék is teljes gőzzel készülnek a kampányra, ez visszaköszön az általuk összegyűjtött aláírás-számokon is: elmondható, hogy átlagosan mindenki túlteljesítette az előzetesen megszabottakat” – tette hozzá Kovács Péter. Arad megyéből több mint hétezer, Besztercéből és Fehér megyéből több mint háromezer, Hunyad megyéből négyezer hatszáz, Máramarosból közel négyezer, Krassó-Szörényből több mint ezer, Szebenből közel háromezer, Temes megyéből pedig több mint 5 600 aláírás gyűlt össze. „Az erős parlamenti képviselet biztosítása a célunk, ezek a számok a hitelességünket támasztják alá” – érvelt az ügyvezető elnök.

Az RMDSZ a következő időszakban céljainak megfogalmazására, választási programjának bemutatására fekteti a hangsúlyt.

Kapcsolódók

Kimaradt?