Thiesz János az RMDSZ kovásznai polgármesterjelöltje

Thiesz Jánost, Kovászna volt alpolgármesterét, jelenlegi megbízott polgármesterét jelöli az RMDSZ a háromszéki fürdőváros polgármesteri tisztségére. Ezt a szövetség Kovászna városi szervezete kedden délután egyhangúlag döntötte el.

A tisztség Lőrincz Zsigmond polgármester tragikus hirtelenségű halála után üresedett meg. Az időközi választásokat  február 3-ára írták ki.

Az RMDSZ közleménye szerint a polgármester jelölt kiválasztásakor figyelembe vették, hogy Thiesz János közel öt éves alpolgármesteri munkát végzett Lőrincz Zsigmond mellett, illetve az elmúlt években tapasztalatot szerzett a város fejlesztésében. Thiesz János jelöltsége mellett szólt az is, hogy a decemberi parlamenti választáson orbaiszéki képviselőjelöltként 67 százalékos támogatottságot szerzett a fürdővárosiak körében.thiesz

Tamás Sándor, az RMDSZ Kovászna megyei elnöke ugyanakkor összefogásra szólította fel a magyar pártokat, azt kérte, hogy az EMNP és az MPP zárkózzon fel a szövetség jelöltje mögé. A politikus szerint ez a két alakulat a tavalyi helyhatósági választásokon egyetlen képviselőt sem tudott bejuttatni a kovásznai tanácsba, tehát politikai súlyuk elenyésző, azonban most fontos lenne, hogy mindhárom magyar politikai szervezet támogassa a magyar polgármester jelöltet.

Tamás Sándor úgy véli, az EMNP most ellensúlyozhatja tévedését, hogy képviselő jelöltet indított a decemberi parlamenti választásokon, emiatt az Orbaiszék-Bodzavidék körzetnek nincs magyar képviselője a román parlamentben. 

Kimaradt?