Jogerős ítélet a Microsoft-perben: súlyosbodtak a büntetések

Jogerős ítéletet hirdetett a legfelsőbb bíróság hétfőn a Microsoft-aktaként emlegetett korrupciós ügy első négy, bíróság elé állított vádlottja ügyében hétfőn: a fellebbviteli tárgyalás után valamennyien súlyosabb ítéletet kaptak.

A kilenc volt minisztert és több egymást követő kormányt is érintő, számítástechnikai közbeszerzésekkel kapcsolatos korrupciós ügyben tavaly első körben négy gyanúsított ellen emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

A bíróság a kettő és hat év közötti letöltendő börtönbüntetések mellett együttesen több mint 17 millió eurónyi vagyonelkobzást is elrendelt. Az elítéltek azért részesültek alapfokon a megszokottnál enyhébb büntetésben, mert a bíróság méltányolta, hogy hárman közülük beismerő vallomást tettek, és megnevezték bűntársaikat, a DNA azonban súlyosbításért fellebbezett.

A legnagyobb, hatéves szabadságvesztést Gheorghe Ștefanra, Piatra Neamț volt polgármesterére szabta ki a bíróság, megduplázva a büntetést. Gabriel Sandu volt távközlési miniszter letöltendő büntetését kettőről három évre, Dorin Cocoș üzletemberét két évről, két év és négy hónapra növelték, Nicolae Dumitru üzletember büntetését pedig másfél év felfüggesztettről két év és négy hónap letöltendő börtönre súlyosbították.

A vádirat szerint az oktatási, az informatikai és a pénzügyminisztérium több korábbi vezetője néhány tízezer és több millió euró közötti csúszópénzt fogadott el, hogy a piaci árnál 30-40 százalékkal drágább szoftverlicencek, illetve akár 50 százalékkal drágább számítógépek megvásárlásáról szóló állami szerződéseket hagyjanak jóvá.

Gabriel Sandu volt távközlési miniszter az ítélethirdetés előtt újságíróknak elmondta: a Microsoft-igazgatók ellen is feljelentést tett az Egyesült Államok és Ausztria igazságügyi minisztériumánál, továbbá azt állította, hogy a két ország nagykövetsége is "közbenjárt" nála annak idején.

A per tárgyalása során elhangzott tanúvallomások szerint 2009-ben a jobbközép Demokrata Liberális Párt (PDL) választási kampányát finanszírozták azokból a kenőpénzekből, amelyek a Microsoft-ügyben cseréltek gazdát, Traian Băsescu volt államfő azonban erről azt mondta: nincs tudomása olyasmiről, hogy elnökválasztási kampányához bűncselekményekből származó pénzt használt volna a PDL.

A Microsoft-ügyben Gabriel Sandun kívül az akkori és korábbi kormányok további nyolc volt tagja ellen folyik bűnvádi eljárás, ellenük nem emelt még vádat a DNA.

Címlapi illusztrációnk forrása: romania-insider.com

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?