Tamás Sándor a kvótareferendumról: Markó Bélából a múlt sérelmei beszélnek

„Előre borítékolható, hogy a magyarországi kvótanépszavazás ügyében a székelyföldiek többsége Orbán Viktor politikáját támogatja” – nyilatkozta a Maszol érdeklődésére Tamás Sándor.

Az RMDSZ Kovászna megyei elnöke Markó Béla volt szövetségi elnöknek egy lapinterjúban kifejtett álláspontjára reagált, amely szerint „nem helyes olyasmiről szavazni, aminek aztán nem érzi a következményét a saját bőrén valaki”. A szenátor a kvótareferendumon való erdélyi részvételre utalt. Az interjúban kifejtette azt is, hogy szomorúnak tartja a népszavazást megelőző „gyűlöletkampányt”.

 „Háromszéken az a fontos, amit az emberek akarnak, nem az, amit Markó Béla elnök úr ebben a kérdésben nyilatkozott, mert látjuk, hogy a székelyföldi embereknek, természetes módon fontos ügy a magyar állampolgárság és az ezzel járó jogok, így a szavazásban való részvétel és a népszavazás kérdése” – mondta Tamás Sándor.

A politikus úgy fogalmazott: „valószínű Markó Béla elnök úr nyilatkozatából a múlt sérelmei beszélnek, szerintünk pedig a jövőt kell építeni, ami megítélésünk szerint az erős magyar nemzet”. Hozzátette: a kettős állampolgárság révén a magyar állam visszaadta az erdélyi magyar közösségnek a lehetőséget, hogy befolyásolhassa a nemzetet érintő kérdéseket, és ennek egyik példája a népszavazás is. „Nekünk, székelyeknek kötelességünk részt venni az október 2-án sorra kerülő népszavazáson, ezért arra buzdítok mindenkit, hogy éljünk a jogunkkal, szavazzunk!”- fogalmazott Tamás Sándor.

Tájékoztatása szerint az RMDSZ háromszéki szervezetéhez eddig hetente több mint kétezer népszavazási levélcsomag érkezett. A szavazatokat tartalmazó lezárt borítékokat szeptember 30-ig, péntekig lehet leadni az RMDSZ sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi, baróti és kovásznai irodáiban, ahonnan továbbítják azokat Magyarországa csíkszeredai konzulátusára.

Kapcsolódók

Kimaradt?