Oprea SMS-ben kérte kollégáit, hogy mentsék meg

„Kérem, segítsen a szenátusi szavazáskor. Köszönöm. Gabriel Oprea” – ezt írta SMS-ben múlt pénteken minden kollégájának a gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolt volt belügyminiszter.

Oprea kedden a felsőházi szavazás előtt szóban is arra kérte a szenátorokat, hogy „ne adják ki” a korrupcióellenes ügyészségnek (DNA). Lobbija eredményesnek bizonyult, ugyanis a szenátorok többsége a volt belügyminiszter mentelmi jogának megvonása ellen szavazott, így a DNA büntetőeljárása egyelőre nem indulhat el.

Az „aljas és gyáva” SMS-t a Nemzeti Liberális Párt (PNL) felsőházi frakciója hozta nyilvánosságra csütörtökön, felszólítva Gabriel Opreát, hogy a nap folyamán - még a tiltakozó megmozdulások megkezdése előtt - mondjon le parlamenti mandátumáról és álljon az igazságszolgáltatás rendelkezésére. „Gabriel Oprea továbbra is gyáván viselkedik és az egész országot szembehazudja, amikor azt állítja, hogy minden párt a mentelmi jogának megvonása ellen szavazott. Itt szeretnénk leszögezni, hogy a PNL minden szenátora bizonyítottan megszavazta a mentelmi jog megvonását” – álla a liberális honatyák közleményében.

Mint korábban írtuk, az RMDSZ szenátusi frakciója is a mentelmi jog megvonására szavazott. A Mediafax hírügynökség közölt egy olyan - 24 szenátor nevét tartalmazó - listát, amelyen a Gabriel Oprea mentelmi jogának felfüggesztése ellen szavazó honatyák szerepelnek. A szenátorok a PSD, az ALDE, a PRU és a volt UNPR padsoraiban ülnek, nincs közöttük PNL-s vagy RMDSZ-es honatya. A legnagyobb nevek Călin Popescu Tăriceanu, Ioan Chelaru és Ilie Năstase. 

A korrupcióellenes ügyészség szeptember elsején vádolta meg a volt belügyminisztert gondatlanságból elkövetett emberöléssel. A DNA közleménye szerint a volt miniszterelnök-helyettest tavaly október 20-án hivatalából hazafele tartott, amikor a rendőri felvezetést biztosító Bogdan Gigină motoros rendőr az esős időben egy bukaresti sugárúton a gázművek által ásott árokba csúszott és életét vesztette.

Kapcsolódók

Kimaradt?