Közös gondolkodás és cselekvés Háromszéken

Szeptember 12-én, hétfőn Kézdivásárhelyen és Kovásznán mutatkoztak be és számoltak be terveikről az RMDSZ kézdiszéki, valamint Orbaiszék által támogatott képviselő- és szenátorjelöltjei.

Fejér László képviselő ezúttal szenátorjelöltként újrázna, míg ketten – Sütő Mária Rita és Dezső Csongor Attila – szintén képviselői, illetve szenátori listára kerülnek, és aktívan részt vesznek a kijelölt célok teljesítésében. Erdővidék-, Orbai-, és Sepsiszék képviselő-jelöltjeiként Márton Árpád és Könczei Csaba, az ifjúsági szférából pedig Oltean Csongor vállalkozott arra, hogy a háromszékiek érdekeit képviselje.

Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere azt hangsúlyozta, hogy egy megyei csapattal indulnak neki a választásoknak. „Az emberek többsége nem szereti a politikát, de a tapasztalat azt mutatja, ha nem veszünk részt benne, kedvezőtlenül alakulnak a minket érintő ügyek. Nagy fejetlenség van az országban, a bekövetkezni látszó régiósítás pedig csak ront a helyzeten, érintve Kézdivásárhelyt is.”

Sütő Mária Rita fejlesztőpedagógus, a Pro Pectus Egyesület vezetője munkája során többször találkozott szociális kérdésekkel. Fogyatékkal élők számára alakítottak ki támogatói csoportot, tulajdonképpen ez a lépés sarkallta arra, hogy részt vegyen a választások megmérettetésén. „Ezekkel a kérdésekkel, amelyekkel munkám során találkoztam, törvényhozóként sokkal hatékonyabban tudnék cselekedni, mint eddig.”

A négy évig megyei tanácsosként dolgozó Dezső Csongor Attila ügyvéd bevallása szerint szakmája révén rálátást nyer azokra a problémákra, amelyekkel az emberek nap mint nap küszködnek. „Kitartok amellett, hogy az RMDSZ által kitűzött célokat és megvalósításokat véghez vigyem, ugyanakkor fontosnak tartom, hogy az embereket arra ösztönözzük, hogy elmenjenek szavazni. Nem engedhetjük meg, hogy helyettünk döntsenek.”

A szenátori tisztségre jelölt Fejér László Ödönnek sokat köszönhetnek a felsőháromszéki gazdák, hiszen többek között az ő közbenjárása révén alakult meg a Kézdi Lacto Coop szövetkezet, de a kézdivásárhelyi Minorita kolostor felújítása, a helyi Böjte Csaba segítő társaság, valamint az ipari park létrehozása is az ő érdeme. „Továbbra is a vállalkozók és gazdák érdekeit szeretném képviselni. Az elmúlt négy évben a parlamentben a hatalomért harcoltak a pártok, amiből nem sok jó alakult ki. Ki merem jelenteni, hogy a legaktívabb, legfegyelmezettebb és legrelevánsabb törvényeket előterjesztő politikai alakulat az RMDSZ volt. Örülök, hogy itt szerezhettem tapasztalatot és dolgozhattam.” A képviselő meglátása szerint tovább kell folytatni a háromszéki emberekben elindult közgondolkodást, amely eredményekhez vezet.

A Kovásznán tartott sajtótájékoztatón Tamás Sándor, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke hangsúlyozta: „az elmúlt nyolc évben tisztességes, organikus együttműködés volt a Szövetségen belül a helyi, megyei és országos képviselet között. Továbbra is az egységre törekszünk, fejlesztési és együttműködési kérdésekben egyaránt és az elkövetkezőkben is egyformán kezeljük a megye öt régióját. Nem az a fontos, hogy az adott térségnek van-e ottani lakcímmel rendelkező jelöltje, a legfontosabb a jó ügyek megtalálása és az egészséges együttműködés.” Az elnök hozzátette, szakpolitikai kampányra készülnek Háromszéken, hiszen az emberek azt várják el, hogy kiemelten foglalkozzanak a szociális-, mezőgazdasági-, egészségügyi- és gazdasági-, illetve munkahelyteremtési kérdésekkel.

„Márton Árpád képviselő évek óta bizonyítja rátermettségét a magyar közösség érdekeinek az érvényesítésében, hiszem azt, hogy Könczei Csaba mezőgazdasági szakember tenni tud a gazdák érdekeiért, ugyanakkor Oltean Csongor is sikerre tudná vinni a fiatalok érdekeit a román parlamentben” – fogalmazott Gyerő József, Kovászna polgármestere. Úgy látja, hogy a következő években meg kell találniuk azokat a fiatal, kompetens személyeket a közvetlen közösségükben, akik képviselni tudják a helyiek érdekeit, hiszen ez alkalommal nincs orbaiszéki személy a jelöltek között.

Kis József, az RMDSZ Orbaiszéki Szervezetének elnöke szintén támogatásáról biztosította a jelölteket annak ellenére, hogy Orbaiszéknek a fordulat után nem volt képviselete. Meglátása szerint erre hangsúlyosan oda kell figyelni, hiszen a térség több mint 50 százalékban más pártból tevődik össze. „Szükség van tehát a közös együttműködésre és támogatásra helyi, megyei és országos szinten egyaránt.”

Az Erdővidék, Orbaiszék és Sepsiszék által támogatott Márton Árpád ’90-től dolgozik a parlamentben, a Szövetségen belül elengedhetetlen a munkája. „Megtanultam, hogy hogyan működik a parlament, figyelem, hogy mi hogyan zajlik, milyen törvények érkeznek be. Most már igyekszem csak pár területet követni, hagyván például a pénzügyi kérdéseket a közgazdászoknak, ezért a művelődés terén, emberjogi-, nyelvhasználati- és jogi kérdésekben képviselem elsősorban a Szövetség álláspontját.” Az egyik kitűzött célja, hogy a Charta szerinti anyanyelvhasználatot törvénybe iktassák, az erre vonatkozó törvénytervezeteket már benyújtották, illetve hogy módosítsák az ártatlanság vélelméről szóló törvényeket, mindezt azért, hogy az igazságszolgáltatást ne lehessen politikai leszámolás vagy nemzeti közösségek megfélemlítése céljából használni. A képviselő továbbra is igyekszik jó kapcsolatot ápolni a helyi szervezetekkel, hiszen nincs olyan község, ahol ne nyújtott volna kézzel fogható segítséget az elmúlt években munkája révén.

Könczei Csaba hat éve vezeti a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóságot. „Arra törekszem, hogy a háromszéki mezőgazdasági termelőknek olyan biztonságot teremtsünk, ahol jókedvvel, biztonságban végezhetik munkájukat. Ezt szeretném folytatni magasabb szinten.” A Sepsiszék, Orbaiszék és Erdővidék képviselői tisztségéért induló szakember meglátása szerint azonos hangsúllyal kell kezelni a nagy lehetőségeket rejtő vidékfejlesztési és mezőgazdasági kérdéseket, és kellőképpen fel kell készülniük a 2020-as támogatási ciklusra. Nem egységes nemzeti vidékfejlesztési tervben, hanem régiókra leosztottakban kell gondolkozni, amely hatékonyabbá teszi a pályázási lehetőségeket is.

Kovászna megyében a fiatalok eddig is nagy szerepet vállaltak a választások idején. Most még hangsúlyosabban hallatják hangjukat az ifjúsági képviselőjelölt, Oltean Csongor által. A Háromszéki Ifjúsági Tanács elnöke szerint az elmúlt 8 évben példaértékű együttműködés zajlott az RMDSZ megyei szervezete és az ifjúsági szervezetek között. „Háromszéken az összefogás, a szakmaiság és a nők mellett a fiatalok is megkapták a helyüket. A következő három hónapban konkrét programcsomag kidolgozásán tevékenykedünk a fiatalokkal, amely hangsúlyosan foglalkozik a szakoktatás kérdésével, valamint a 18. életévüket betöltött árva gyerekek munka-elhelyezési és lakhatási lehetőségeivel, illetve konkrét javaslatokat teszünk a részidős munkaprogramok kialakítására, amely a két éves szülési szabadság után munkába állt anyákra vonatkozna. A hónap folyamán online fórumot hozunk létre, amelyre várjuk a fiatalok javaslatait. Írjuk együtt a fiatalok programját.”  

Kapcsolódók

Kimaradt?