RMDSZ-es szakember került a statisztikai hivatal élére

Leváltotta péntek este Victor Ponta az Országos Statisztikai Intézet (INS) elnökét, Virgil Voineagut, és ideiglenesen Geréd Beatrixot bízta meg a hivatal vezetésével.

Geréd Beátrix 2005-ben került az RMDSZ javaslatára az INS alelnöki posztjába. Korábban könyvelési szakemberként a Marosvásárhelyi Sapientia egyetemen és a Maros Megyei Sportigazgatóságon dolgozott.

A miniszterelnök a vezetőváltást azzal indokolta, hogy a hivatal 20 milliárd lejjel „elszámolta” a bruttó hazai össztermék (GDP) becsült értékét, ezért a kormánynak csökkentenie kell egymilliárd lejjel a kiadási tételt a 2013-as állami költségvetésben.gered

Ponta szerint 2003 és 2010 között a statisztikai intézet mindig tévedett, csakhogy akkor túl óvatos becslést közölt a várható GDP-ről, így végül a valós GDP mindig nagyobb lett, mint a becsült érték. Tavaly viszont a valós adat már kisebb volt a tervezettnél.

Virgil Voineagu azzal védekezett, hogy az INS az EU elvárásainak megfelelő módszerrel becsülte a GDP-adatokat. E szerint az adott év bruttó hazai termékét három alkalommal számítják ki: az év első 70 napja után ideiglenes, 9 hónap után félhivatalos, 21 hónap után hivatalos adatokat közölnek, s ebből adódik a kormányfő által kifogásolt eltérés.

Kimaradt?