Hívei előtt üzengetett egymásnak Băsescu és Antonescu

A kampánycsend előtti utolsó két nagygyűlését tartották meg csütörtökön este Bukarestben a felfüggesztett államfő, illetve a Traian Băsescu leváltását követelő Szociál-Liberális Szövetség (USL) hívei. Előbbiek a főváros központjában, a Forradalom téren, utóbbiak a Romexpo kiállítócsarnok területén tüntettek.

Az USL közlése szerint 35 ezer ember követelte az elnök távozását, a Băsescuval rokonszenvezők tömeggyűlésén a szervezők szerint 18 ezren voltak.

„Ne menjetek szavazni!"

A felfüggesztett államfő az az egyértelmű üzenetet fogalmazta meg híveinek: ne vegyenek részt a vasárnapi referendumon. „Ne hitelesítsétek annak a 256 politikusnak a referendumát, akik a románok szavazataival próbálják álcázni államcsínyüket" – fogalmazott Băsescu.

A naggyűlésen a politikus meglobogatta azt a dokumentumot, amely szerinte azt bizonyítja, hogy az USL a demokrácia alapintézményeinek megsemmisítésére készül. „Ezek azok az emberek, akik most hatalom vannak, és akik előtt bezárult minden ajtó Európában. Ők okolhatók azért, hogy Románia már nem jogállam, ezért menniük kell" – mondta az emelvényről a felfüggesztett államfő.

„Börtönbe Băsescuval!"

A másik tábor nagygyűlésén Crin Antonescu ideiglenes államfő tartott gyújtó hangú beszédet. Hazugnak nevezte Băsescu, majd emlékeztetett arra az ígéretére, amely szerint kilép a politikából, ha az elnök visszatér a hivatalába. „Az nem ígéret volt, én hazug embereknek nem ígérgetek, hanem fogadalom: vagy te mész, vagy én" – üzente Băsescunak Antonescu.

Beszédet tartott Victor Ponta kormányfő is, aki hosszasan sorolta a felfüggesztett államfő „bűneit": lefaragta a közalkalmazotgtak fizetését, elvette a nyugdíjasok nyugdíját és egymillió fiatalt munkanélkülivé tett. „Igent kell mondanunk a referendumon, hogy végre börtönben láthassuk Băsescut!" – mondta a miniszterelnök.

Kimaradt?