Dante-villa: önmagának mondott ellent a RA-APPS

Ellentmondásba keveredett az Állami Protokollap (RA-APPS) a tulajdonában lévő, Dante-villa néven ismert ingatlan sorsával kapcsolatban. Az épületről szerdán a kormányfő azt állította: korábban Traian Băsescu személyes utasítására egymillió euróból felújították, hogy az államfő mandátuma végén beköltözhessen.

A RA-APPS szerdán közleményt bocsátott ki, amely szerint mindmáig egyetlen olyan kérés sem érkezett a címükre, amelyben a Dante-villa olyan átalakítását igénylik, hogy alkalmas legyen „a volt államfőket megillető lakásnak".

{loadposition otp}Ezzel szemben csütörtöki sajtótájékoztatóján Victor Ponta miniszterelnök bemutatta a RA-APPS kormánynak küldött legfrissebb átiratát, amely szerint a szóban forgó ingatlan berendezését lakássá történő átalakítás céljából szerezték be. A protokollalap közli azt is, hogy a Dante-villa 2014-től „egy volt államfő" lakása lett volna.

Victor Ponta szerdán nem tudta bizonyítani azt az állítását, hogy a villát Traian Băsescu személyes utasítására újították fel, csapán annyit mondott: a kormányőrségtől hallotta ezeket az információkat. Csütörtökön azonban kijelentette, a RA-APPS átirata azt bizonyítja, hogy igazat mondott.

„Azt hallottam, hogy Băsescu bűnvádi panaszt akar emelni ellenem. Attól tartok, ezt nem fogja megtenni, mert a RA-APPS alkalmazottai és a kormányőrség tagjai mind ellen fognak tanúskodni. Azt fogják vallani: Băsescu személyesen is többször járt a villában, hogy ellenőrizze a felújítási munkálatokat" – mondta Victor Ponta.

Kimaradt?