Az európai értékek és az erdélyiség jegyében startolt kedden Tusványos

A hagyományokhoz híven alapító tagjai és főszervezői részvételével nyitották meg a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort Tusnádfürdőn. Az idei rendezvény mottója: Itthon voltunk, vagyunk, leszünk Európában! A szerda délelőtti megnyitón az említett jelmondat mentén fogalmazták meg gondolataikat az erdélyi és magyarországi felszólalók.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a több mint negyed évszázados múltra visszatekintő fesztivál legfőbb szerepét abban látja, hogy az évek során itt elhangzott eszmecserék, következtetések törvények, alkotmányos jogok formájában köszönnek vissza a mindennapi életünkben. Ezek közül a külhoni magyarságot is érintő, a Tusványoson is megfogant gondolatok eredményeként emelte ki a státusztörvényt, a kettős állampolgárságot, valamint az oktatási támogatások elérhetővé tételét.

„2014 óta egyre inkább előtérbe került a szülőföldön való boldogulás kérdése. A már működő keretrendszer mellett tavaly meghirdettük a szakoktatás évét, ugyanakkor arra törekszünk, hogy gazdaságpolitikai szempontból erősítsük a szülőföldön maradási kedvet, hiszen jelen pillanatban a legfőbb problémát az elvándorlás és a demográfiai csökkenés jelenti. Idén kiemelt figyelmet szentelünk a kárpátaljai, valamint a horvátországi, muravidéki magyarságnak” – jelentette ki az államtitkár.

Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke mint Tusványos egyik alapítóatyja szólalt fel a nyári szabadegyetem megnyitóján. Beszédét a fesztivál idei mottójára építette.

„A voltunk azt jelenti, hogy történelmi és keresztény hagyományaival a magyarság az európai kultúrkör szerves részét képezte. A vagyunk jelentése elsősorban az, hogy nekünk, akik részesei vagyunk ennek a közösségnek, nincs szükségünk kioktatásra arról, hogy mit jelent az európaiság. Jogunk van egyet nem érteni azzal, ami most Európában zajlik. Az intézményrendszer válságának lecsapódása a Brexit, az Egyesült Királyság kilépése Európai Unióból” – reflektált az aktuális nemzetközi politikai helyzetre Németh Zsolt.

Meglátása szerint az az álláspont, amelyet jelenleg Magyarország képvisel az európai porondon, semmiképp sem nevezhető euroszkepticizmusnak, sokkal inkább eurokiritikának: a szkepticizmus rombol, a kritika viszont épít.

„Leszünk: tehát rendelkezünk jövőképpel, tudjuk, hogy milyennek kellene lennie a Kárpát-medencének, ezen belül Magyarországnak. Fontos, hogy a külhoni magyarságnak is meglegyen a helye. Ezt nevezzük mi munkacímen keresztény Európa 2.0-nak” – fejtette ki Németh Zsolt.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, a Tusványos másik alapító tagja nyitóbeszédében szintén Európa válságára tért ki. Mint mondta, a nyári szabadegyetem állandó értékei között tartja számon azt, hogy napirenden van mind európai, mind pedig nemzetpolitikai szinten. Székelyföld autonómiáját továbbra is a legjobb megoldásként tartja számon. Ugyanakkor az újfajta transzilvanizmus jegyében szorgalmazta a párbeszédet a román és az erdélyi magyar politikusok között. Mint mondta, paradigmaváltásnak kell bekövetkeznie, ehhez pedig a párbeszéd elengedhetetlen, még akkor is, ha választási évben a román politikusoknak nem fűlik a foguk a fesztiválon zajló eszmecserében való részvételhez.

A Tusványos tegnap, július 19-én indult a nulladik nappal, és 24-ig tart. A fesztivál programja itt érhető el. .  

Kapcsolódók

Kimaradt?