Becali élő adásban Cerneának: „Távozz sátán, köpök rád!”

A B1 TV-n csapott össze élő adásban hétfő este Gigi Becali üzletember és Remus Cernea parlamenti képviselő. A közismerten ateista és szekuláris Cernea alaposan megkapta a magáét Becalitól, aki szerint a politikusnak démonai vannak, és ezért vitázni sem érdemes vele.

A képviselőnek a stúdióban, a miliárdos üzletembernek telefonon keresztül kellett volna arról beszélgetnie, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) kihallgatta Laurenţiu Strezát a börtönben írt tudományos munkák ügyében. Hasonló "műveket" Becali is írt börtönévei alatt, az erdélyi ortodox metropolita koordinálásával.

Az emelkedett hangulatú vita már a "tudományos munka" meghatározásánál elkezdődött. Becali meghatározása szerint bármi, ami hasznos a társadalom számára, tudományosnak számít, az általa írt teológiai könyv is ilyen jellegű volt. Ezzel szemben Cernea jelezte, hogy egy mű, amelyben a hitünket igazoljuk, nem nevezhető tudományos munkának.

Becali a bekapcsolásakor még nem tudta, hogy ki a televízió meghívottja, amikor pedig rájött, személyeskedni kezdett. Előbb Cernea melegjogi nézeteit emlegette fel, aztán közölte, hogy nem tiszteli őt, mert „démonai vannak”. Remus Cernea higgadtan kérdezett vissza: „ez tudományos?”, Becali pedig így válaszolt: „ez nagyon tudományos”.

A beszélgetésnek számos más gyöngyszeme van, érdemes végignézni. Kiderül például, hogy Cernea maga a sátán, nem is ember, ennek az ellenkezőjéről pedig a műsorvezető sem tudta meggyőzni az üzltembert. Pedig Cernea egy adott ponton „a másik arcát is odatartotta”, hiába azonban a keresztényi szeretet: Becali erre csak annyit mondot: „Tartsd ide a másik arcod, és azt is leköpöm”.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?