Romániai magyar választók és pártok – így állunk most

Összefogásra vagy koordinált jelöltállításra van szükség, hogy az erdélyi magyarság erős képviselettel bírjon – hangzott el szerda este a Kolozsvár Társaság székházában, Szász Alpár Zoltán politológus és Buchwald Péter korábbi kolozs megyei RMDSZ-elnök beszélgetésén.

„Több tanácsost nyertünk, de abszolút számokban kevesebben mentek el szavazni, és kevesebben szavaztak az RMDSZ-re is. Egyik szemünk sír, a másik nevet” – vezette fel a beszélgetést Buchwald Péter, az RMDSZ korábbi Kolozs megyei elnöke szerdán, Kolozsváron. Országos szinten 4,99 százalék szavazott a szövetségre, az ősszel következő országos választáson pedig öt százalékos a küszöb – emlékeztetett, majd feltette a kérdést. „Egy 6,7 százalékos kisebbség megengedheti magának a luxust, hogy három pártot tartson meg, amiből tulajdonképpen csak kettő párt, egy pedig érdekvédelmi szervezet?”

A pártelnökök választások utáni nyilatkozatait elemezve Szász Alpár Zoltán politológus rávilágított: miután a politikusok reményekkel kereskednek, nehéz beismerniük, ha ezeket nem váltották be. „Eleve reményvesztett kisebbséggel, de akár országgal kell számolni” – fogalmszott. A nagyvárosok csökkenő magyarsága szerinte érezheti azt, hogy a kisebbségi jelöltre leadott szavazat elveszett. „Lazul a közösségi képviselet és  közösség közötti kapocs, erózió szemtanúi vagyunk, és nem felelősöket kell keresni, hanem a nyolc éve tartó trendet kell megfordítani” – jelentette ki.

A politológus felidézte: Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nagy sikerről beszélt, a helyi eredményeket hangsúlyozva, Bíró Zsolt MPP-elnök úgy értékelte, hogy híd szerepet játszhat a pártja, az EMNP elnöke, Szilágyi Zsolt pedig azt nyilatkozta, a párt megőrizte súlyát, és másokat hibáztatott. „Akik a versengést kártékonynak tartják, nem feltétlenül tévednek, mert van, ahol ez nem jelent hátrányt. Szórványban versenyezni viszont képteleség” – fogalmazott. Szász szerint összefogásra van szükség ősszel, bizonyos helyeken pedig koordináltan érdemes jelölteket állítani.

Megszólítani, aki most „születik” választópolgárként

Már négy éve elmaradt a romántól a magyar közösség helyhatósági választáson való részvétele, ez idén még erősödött. Ez a jelen konstellációban maradni fog – állapította meg a politológus. Szavai szerint 2012 után a parlamenti választást, EP-választást, elnökválasztást és a helyhatósági választást vizsgálva körülbelül 350-450 ezer között stabilizálódik a magyar közösség szavazata. „Ahhoz képest, hogy 1990-ben 1,9 millióval kezdtünk, ez egy szomorú helyzet” – fogalmazott.

A politológus szerint a most választópolgárokká váló magyar fiatalokat kell megszólítani a jövőben, sem a távolmaradók megmozgatása, sem a negatív kampány nem segít. Emlékeztett: korábban voltak kísérletek az összefogásra is, de ezek kudarcba fulladtak. Véleménye szerint több párt mellett mindenképp szükség van összefogásra és koordinációra, pártkoalíciót lehetne létrehozni, kárpátaljai mintára. „Vannak persze választók, akiket ez a megoldás távol tarthat, de kevés emberről beszélünk, és őket is meg lehet győzni” – hangoztatta az elemző.

A másik két párt fölöslegessé válik

Buchwald Péter úgy látja, mindhárom magyar párt táborában vannak olyanok, akik nem mennének el szavazni egy összefogás esetén, és talán többen is vannak, mint azt Szász gondolná. Igaz, hogy összefogással nem vesztődnek el szavazatok Székelyföldön, de ha más magyar pártok bejutó tanácsosai úgyis együtt szavaznak az RMDSZ-esekkel, akkor fölöslegessé válik a két másik párt – vélekedett.

Szász szerint a választásoknak komoly tétje van, ennek ellenére kiábrándultak nemcsak a magyar, de a román szavazók is az elmúlt két és fél évtized alatt. Véleménye szerint a reményeink voltak erőszakosak. „Valami kézelfoghatót kell nyújtani, nem biztos, hogy interneten, írott sajtón keresztül, de úgy, hogy mindenki meghalja. Nagyon egyszerűt, nagyon közérthetőt” – fogalmazott. Szerinte a magyar közösség jobban teljesít, amikor nyomást érzékel. "De azzal sem szabad játszani, hogy veszélyérzetet keltünk az emberekben” – szögezte le.

Címoldalas illusztrációnk forrása: huffingtonpost.com

Kapcsolódók

Kimaradt?