Kelemen Hunor az RMDSZ eredményeiről: „Jól vizsgáztunk”

Összességében elégedett az RMDSZ helyhatósági választásokon elért eredményeivel – többek között a közel 200 polgármesteri mandátummal – Kelemen Hunor. A szövetségi elnök hétfői, Kolozsváron tartott kiértékelő sajtótájékoztatóján több olyan települést is felsorolt, amit sikerült „visszanyerni”, kudarcnak – Marosvásárhely mellett – a székelyudvarhelyi jelöltjük vereségét nevezte.

„Jól vizsgáztunk” – jelentette ki az RMDSZ helyhatósági választási eredményeit kiértékelő kolozsvári sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor. A szövetségi elnök összegzése szerint – alacsonyabb részvétel mellett, mint négy évvel ezelőtt – megtartották a támogatottságukat, a legerősebb magyar politikai erő maradtak. „Megkaptuk a bizalmat a folytatáshoz. Köszönöm a választóknak, a jelölteknek és a kampánycsapatnak” – jelentette ki a politikus.

Az RMDSZ elnökének szavai szerint jelöltjeik a várakozásoknak megfelelően szerepeltek, közel 200 (egészen pontosan 196) polgármesteri mandátumot nyertek, emellett 7-8 olyan magyar jelölt is győzött vasárnap, akit az MPP-vel – a korábbi együttműködési állapodásnak megfelelően – közösen támogattak. „Ezeknek a jelölteknek a szereplését közös sikernek tekintjük. Velük együtt több polgármesterünk van, mint négy éve” – állapította meg Kelemen Hunor.

A szövetségi elnök tájékoztatása szerint a helyi és megyei tanácsosaik száma valamelyest nőtt a négy évvel ezelőtti eredményekhez képest. Ez szerinte azt igazolja, hogy nem pártoltak el az RMDSZ-től a választók. Kiemelkedő teljesítménynek nevezte, hogy több települést sikerült „visszanyerni” vasárnap. Elsők között természetesen Szatmárnémetit említette, ahol négy éve az RMDSZ elvesztette a polgármesteri mandátumot.

„Négy év után visszanyertük Szatmárnémetit, Kereskényi Gábor polgármesterként tér haza a bukaresti parlamentből. „Meggyőződésünk, hogy négy év múlva felemelt fejjel állhat majd a szatmárnémetiek elé, munkájában támogatjuk” – mondta a szövetségi elnök.

„Soósnak folytatnia kellene”

Kelemen Hunor sajnálkozását fejezte ki, hogy ugyanezt a teljesítményt Marosvásárhelyen nem sikerült elérni. Hangsúlyozta, hogy szoros volt az választási verseny a polgármesteri székért. Szerinte Soós Zoltán eredményei azt mutatják, hogy nem volt rossz megoldás független magyar jelöltet állítani a városban. A szövetségi elnök reményét fejezte ki, hogy a múzeumigazgató folytatja politikai karrierjét, és hallani fognak még róla.

„Fiatal, kiegyensúlyozott politikus. Mértéktartó, meggyőző, az emberekhez közeli kampányt folytatott, a tapasztalatát a továbbiakban is kamatoztatnia kell” – dicsérte Soós Zoltánt. Jó eredménynek nevezte, hogy az RMDSZ-nek Marosvásárhelyen sikerült megőriznie a 10 tanácsosi mandátumunkat.

Az udvarhelyi kudarc okairól

„Székelyudvarhelyt elvesztettük” – állapította meg Kelemen, aki sok sikert kívánt az EMNP-MPP koalíció támogatásával mandátumot nyert az új polgármesternek. Szerinte a kudarcuk oka az lehetett, hogy Arros Orsolya és Bunta Levente is RMDSZ-es identitású jelölt volt, ami megosztotta az RMDSZ szavazóbázisát. „Olyan helyzet állt így elő, mintha június 5-én tartottuk volna az állóurnás előválasztást a városban” – jelentette ki.

Megjegyezte, annak ellenére, hogy a helyi tanácsban elvesztették a többséget, Székelyudvarhely szintjén az RMDSZ megyei tanácsosjelölti listája kapta a legtöbb szavazatot. Közölte, hogy a jelenség okát a következő napokban elemezni fogják.

Gratula Horváth Annának

Kelemen Hunor külön gratulált Horváth Annának és csapatának a kolozsvári eredményekért. Tájékoztatása szerint a kincses városban az RMDSZ-nek öt tanácsosi mandátuma lesz, eggyel több, mint amennyi eddig volt. Közölte, szeretnék, ha Horváth Anna folytatná az alpolgármesteri munkát.

A szövetségi elnök szerint Hargita és Kovászna megyében a „papírforma” szerint teljesített az RMDSZ. Úgy vélte: jó döntés volt az ügyészek által meggyanúsított Antal Árpád és Ráduly Róbert indítása, mert mindketten fölényesen győztek. Külön kiemelte, hogy Temesváron négy év után sikerült két tanácsosi mandátumot szerezni, ez szerinte a nem magyar kisebbségekkel való összefogásnak is köszönhető. A választási sikerek közt említette a Máramaros megyei Hosszúmezőt is, ahol 12 éve nem volt magyar polgármester, de vasárnap a jelöltjük győzött.

Az RMSZ elnöke kitért arra is, hogy a szórványban ártott a magyar-magyar verseny. Emlékeztetett arra, hogy az EMNP többek között a Brassó megyei Apácán és a Temes megyei Óteleken is indított polgármesterjelöltet az RMDSZ jelöltje ellenében. „Apácán hajszállal, de megnyertük végül a választást. Óteleken azonban a magyar-magyar verseny miatt vesztettük el a polgármesteri széket” – állapította meg a politikus.

Következnek az egyezkedések az önkormányzati tisztségekről

Kelemen újságírói kérdésére elmondta, Maros és Szatmár megye önkormányzatában is az RMDSZ-é a legnagyobb frakció, ezért jó esély mutatkozik arra, hogy e megyékben az RMDSZ jelöltjét válasszák meg az önkormányzat elnökévé. Fontosnak tartotta ugyanakkor, hogy Bihar, Szilágy és Brassó megye önkormányzatában sem lehet többséget kialakítani az RMDSZ frakciója nélkül. Úgy vélte, ez a helyzet további önkormányzati alelnöki tisztségek megszerzését eredményezheti. Abbéli reményének is hangot adott, hogy Horváth Anna Kolozsvár alpolgármestereként folytathatja munkáját. 

Kijelentette: a helyi koalíciós lehetőségekről szerdán Bukarestben tárgyal az RMDSZ elnöksége, a döntéseket pedig szombaton Kolozsváron fogja meghozni a Szövetségi Állandó Tanács. Újságírói kérdésre hozzátette, a koalíciós megállapodásokat mindenütt a helyi igényekhez és lehetőségekhez igazítják, nem lesz egyetlen országos koalíciós partner. 

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?