Soós: vasárnap ésszerű döntést hoz Marosvásárhely lakossága

Marosvásárhelynek konkrét cselekedetekre, elkötelezett emberekre van szüksége, akik ténylegesen tenni akarnak a fejlődésért, nem pedig saját birodalmuk építését tekintik elsődlegesnek – nyilatkozta kedden Marosvásárhelyen Soós Zoltán.

A marosvásárhelyi magyarság polgármesterjelöltje Portik Vilmossal együtt tartott sajtótájékoztatót, az egykori ellenfelek közösen értékelték a választási kampányt.

Soós Zoltán elmondta: az elmúlt hetekben több mint 5000 marosvásárhelyi polgárral, csaknem 300 vállalkozóval, közel 50 civil szervezet képviselőivel találkozott, több kulturális, sport, zöld és más szakmai egyesülettel folytatott párbeszédet. Önkéntesek által közel 20 ezer lakásba juttatta el kampánycsapata az üzenetet.

„Sajnálom, hogy Dorin Florea nem vállalta a nyílt vitát, helyett a sunyi vádaskodás, aljas rágalmazás eszközeihez folyamodott” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ebből is látszik, hogy érdemben nem akart a város fejlődéséről, elképzeléseiről beszélgetni, sem az eddigi megvalósításairól beszámolni. Mint mondta: az utóbbi 16 évben a város megrekedt a fejlődésben, Kolozsvár, Brassó és Nagyszeben is megelőzte.

Soós Zoltán leszögezte: hamis vádakon alapszik az a rágalomhadjárat, amivel Florea indított ellene, hiszen személye iránt sem kivizsgálás, sem büntető eljárás nincs, minden tettéért, mint városi önkormányzati képviselő, illetve mint a Maros megyei múzeum igazgatója is, vállalja a felelősséget. „Ötgyerekes apaként is felelősségteljesen hoztam meg döntéseim, ugyanis nem szeretnén kockáztatni családom biztonságát” – fogalmazott a független jelölt.

„Meggyőződésem, hogy marosvásárhelyi lakosok ésszerű döntést fognak hozni vasárnap, nem dőlnek be a manipulációnak, és a korrupció ellen szavaznak, egy nyitott és együttműködő Marosvásárhelyért” - zárta beszédét a polgármesterjelölt.   

Portik Vilmos a sajtótájékoztatóról hiányolta Barabás Miklós jelenlétét, aki velük együtt megméretkezett az előválasztáson. Barabás azzal segíti a magyar jelölt választási esélyeit, hogy a Civil Elkötelezettség Mozgalom aktivistájaként felügyeli a kampányt valamint a vasárnapi szavazás lebonyolítását.

Portik úgy fogalmazott: büszke arra, hogy aktív szereplője lehet a történelmi pillanatnak, a marosvásárhelyi magyar összefogás megvalósulásának.  „Egy esély van – hangsúlyozta Portik – leváltani a mostani polgármestert”. Az Erdélyi Magyar Néppárt nemrég lemondott megyei elnöke elmondta: saját akaratából áll Soós Zoltán mellett, a közösséget szeretné építeni. A következő három napban az a feladatuk, hogy románokat, magyarokat és romákat győzzenek meg a voksolás fontosságáról.   

 

Kapcsolódók

Kimaradt?