Soós Zoltán: munkahelyekkel és városi ösztöndíjrendszerrel ösztönözhetjük a fiatalok itthon maradását

„Városi ösztöndíjrendszert kell létrehozni a fiatalok számára, vagyis azt szeretnénk, hogy az önkormányzat támogassa a fiatalok külföldi képzését, az ösztöndíjasok pedig tanulmányaik befejezése után térjenek haza, és legkevesebb 3 évig Marosvásárhelyen dolgozzanak” – szögezte le Soós Zoltán független polgármesterjelölt.

Ezen túlmenően munkalehetőségeket kell teremteni számukra. „A fiatalok csak akkor tervezik Marosvásárhelyen a jövőjüket, ha a városban számukra vonzó munkahelyet találnak. Ennek érdekében befektetőket kell vonzanunk Marosvásárhelyre, ez ugyanis hozzájárul a város gazdasági megerősödéséhez, másrészt nagyobb béreket kínáló munkahelyeket teremthetünk” – tette hozzá Soós Zoltán.

Hangsúlyozta, a marosvásárhelyi önkormányzat nem változtathatja meg a hazai oktatási rendszert, de tehet azért, hogy az itt tanuló fiatalok versenyképes tudást szerezzenek. „A polgármesteri hivatalnak fel kell karolnia az olyan iskola melletti oktatási tevékenységeket, amelyek hasznosak és segítik a gyermekeket a különböző készségek elsajátításában. Az is fontos, hogy minőségi szakoktatást biztosítsunk számukra. Emellett gyakornoki programokat kell indítani, hogy a fiatalok már munkába állás előtt szakmai tapasztalatot szerezhessenek. Az önkormányzat is példát mutathat ezen a területen, jelenleg ugyanis nincs gyakornoki programja, de ezt el lehetne indítani, és ösztönözni kell a helyi vállalkozókat, hogy ők is fogadjanak gyakornokokat.”

Soós Zoltán arra is kitért, hogy a fiatalok számára is élhetővé kell tenni Marosvásárhelyt. „Be kell vonni őket a döntéshozatalba, és velük együttműködve kell kidolgozni egy ifjúsági stratégiát. Már elkészült egy ifjúsági cselekvési terv, amelyet múlt héten hoztunk nyilvánosságra, de ezt nyitottan hagytuk, hogy a fiatalok kiegészíthessék saját ötleteikkel. Továbbra is várom a javaslataikat” – nyilatkozta Soós Zoltán.

Kapcsolódók

Kimaradt?