Soós Zoltán: lehetőségeket kell biztosítani az ifjúságnak

Elsősorban a fiatalokat szeretné megcélozni és bevonni a város fejlesztésébe Soós Zoltán, a marosvásárhelyi magyar polgármesterjelölt ezt a csütörtökön bemutatott 10+1 pontos cselekvési tervét ismertető sajtótájékoztatóján beszélt.

Sóós Zoltán tájékoztatása szerint az ifjúsági szervezeteknek, a fiataloknak egy olyan cselekvési tervet állított össze, amely egy együttműködési formát kínál, rendszeres találkozásokkal, lehetőséggel a közös elvárások ismertetésére, hogy olyan döntések szülessenek, amelyekből a fiatalok sem maradjanak ki. A független jelölt szerint ugyanis a jelenlegi városvezetés nem beszéli a fiatalok nyelvét és nem is érti, mit szeretnének. „Marosvásárhely fejlődése azonban nagyban függ attól, hogy most mennyit fektetünk a fiataljainkba, hiszen 20-30 év múlva ezek a fiatalok fogják vezetni a várost” – hangsúlyozta, leszögezve, hogy a fiatalokat be kell vonni a döntéshozatalba, és fontos, hogy az önkormányzat támogassa az ifjúság önszerveződési projektjeit.

A második pontban egy olyan ifjúságstratégiai keret kialakításáról beszélt, amelynek kidolgozási folyamatában közösen döntenek a fontossági sorrendről. „Egy olyan társadalmi szerződést szeretnék veletek, ami túltekint az eddig megszokott négy éves gondolkodásmódon” – mondta. Harmadikként létrehozna egy úgynevezett ifjúsági részvételi költségvetési folyamatot, ami főleg azokat szólítaná meg, akik nem tagjai semmilyen szervezetnek, de mégis tennének valamit a városért. Öteleteket, kezdeményezéseket karolna fel, azok megvalósításában segédkezne. Soós Zoltán a képzés és tudás biztosítására is nagy hangsúlyt fektetne, amely révén nemcsak a szokásos iskolai tudást, hanem olyan tapasztalatot is szerezhetnek a fiatalok, amelyre az életben szükségük van.

A polgármesterjelölt mindezek mellett ifjúsági közösségi tereket hozna léte, ahol a fiatalok találkozhatnak, bekapcsolódhatnak a különböző kreatív tevékenységekbe és megmutathatják tehetségüket, kreativitásukat. „Ehhez a következő időszak Norvég Alapjait, az Erasmus+ programot és az Ifjúsági és Sportminisztérium forrásait is bevonhatjuk a helyi alapok mellé, és olyan városokkal működünk együtt, amelyek már hasonló városi közösségi hálózatokat működtetnek, így Torino, Kecskemét, vagy éppen Thessaloniki is szóba jöhet” – fogalmazott Soós. A hatodik pontban közösen szemelnek ki olyan városi tereket, amelyeket a megszólítottak igényei szerint alakítanak át. Hetedik pontként egy városi önkénteshálózat kialakítás következik a tervek között, amleyet szintén közösen alakítanak ki, bevonva az önkénteseket foglalkoztató szervezeteket is, és amelyekben a hálózat szerepe a szakmai segítségnyújtás lesz.

Nyolcadik pontjában a polgármesterjelölt azt szeretné elérni, ha minél többen bekapcsolódnának a különböző tanulmányi, mobilitási projektekbe. Világot látni, más fiatalokat és városokat megismerni nagyon fontos, utána visszatérni és a látottakat az itthoni mindennapokban alkalmazni – hangsúlyozta Soós Zoltán. Ehhez közösen kapcsolódnának be olyan hálózatokba, mint az Európai Önkéntes Szolgálat vagy az Európai Ifjúsági Hét.

„Kilencedikként kiemelten odafigyelünk azokra közületek, akik valamilyen formában hátrányos helyzetben vagytok. Senki sem marad hátra, Marosvásárhely mindannyiunké. Ebbe a segítő munkába bevonjuk a civil szervezeteket is” – fogalmazott Soós, aki a tervezet tizedik pontjában a Románia Ifjúsági Fővárosa címet szeretné elnyerni Marosvásárhelyen. Temesvár most teszteli a programot, amely a Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa 2015 tapasztalataira épül és amelyre a felhívás már nyilvános. „Vállalom, hogy ha június 6-tól igazgathatom Marosvásárhelyt és önkormányzatát, veletek közösen július 5-ig kidolgozzuk azt a koncepciót, amivel akár átmenetileg is, de Románia fiataljainak fővárosává válhatunk” – ígérte Soós, aki a 11. pontban arra kéri a fiatalokat, hogy fogalmazzák meg, mi az ami számukra fontos és a felsorolt javaslatok közül kimaradt. „Írjatok javaslatot nekem, hogy mivel egészítenétek ki az előző tíz pontot. Mi fontos neked, hogy (továbbra is) Marosvásárhelyt válaszd?” – bíztatja Marosvásárhely fiatalságát Soós Zoltán, aki a források megteremtését, szaktudást és partnerséget ígér a jó ötletek megvalósításához, ahhoz, hogy Marosvásárhely valóban olyanná válhasson, amilyennek a fiatalok is szeretnék.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?