A marosvásárhelyi kerékpárosok pártjára áll Soós Zoltán polgármesterjelölt

A kerékpárutak építésének folytatatását szorgalmazta pénteki nyilatkozatában Soós Zoltán független marosvásárhelyi polgármesterjelölt.

A városi tanácsos emlékeztetett arra, hogy a városvezetés évek óta halogatja a kerékpárutak kialakítását, pedig már 2011-ben elkészült egy olyan terv, miszerint bicikliutat hoznak létre a város kolozsvári bejáratától egészen a Párkány (Cornisa) lakónegyedig, egy másik szakaszt pedig a Jeddi út és a Weekend-telep között.

„A terveket a helyi tanács elfogadta, később költségvetést is elkülönítettek a beruházásra, mégis az elmúlt években csak a semmiből semmibe vezető, alig pár száz méter hosszú bicikliutak épültek meg” – fogalmazott a független polgármesterjelölt.

Elmondta, hogy idén a Madách és a Levendula utcában jelöltek ki kerékpárutat, de ezek sincsenek megfelelően kitáblázva, Marosvásárhely helyi rendőrsége azonban büntetni kezdte a kerékpársávot autóparkolónak használó sofőröket.

„Pótcselekvések helyett valós megoldásokra van szüksége a marosvásárhelyi kerékpárosoknak és gépkocsivezetőknek. A városban ki kell végre alakítani egy használható bicikliút-hálózatot, és parkolóházakat kell építeni, hogy felszabadítsuk a túlzsúfolt utakat és megkönnyítsük a forgalmat a városközpontban” – tette hozzá Soós Zoltán.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?