Erdélyi legfőbb ügyésze lehet Romániának

A Fehér megyei ítélőtáblai ügyészség főügyészét javasolja legfőbb ügyésznek Raluca Prună igazságügyi miniszter. Augustin Lazăr alkalmasságát véleményeznie kell a Legfelső Bírói Tanácsnak (CSM), de kinevezéséről az államfő dönt.

Az igazságügyi minisztérium pénteki közleménye szerint az 58 éves ügyésznek 34 éves szakmai múltja van, 15 évig a legfőbb ügyészség bűnvádi eljárási részlegét vezette. Jelenleg a gyulafehérvári egyetem oktatója is. A román sajtó szerint Augustin Lazărt feddhetetlen szakembernek ismerik munkatársai. Nevéhez kapcsolódik az ellopott dák kincsek ügyének felgöngyölítése is.

Ám szintén a sajtó szellőztette meg azt is, hogy az államfő Augustin Lazăr lekötelezettje lehet. Ügyészként ugyanis köze van azoknak a dossziéknak a lezáráshoz, amelyben a vádhatóság a Német Demokrata Fórumnak visszaszolgáltatott ingatlanok restitúciójának törvényességét vizsgálta. Akkoriban az NDF elnöke Klaus Johannis volt. A főügyészjelölt a gyanúsítgatásokra úgy reagált: nem is ismeri az államfőt.

A legfőbb ügyészi tisztség Tiberi Nițu lemondásával üresedett meg. A vádhatóság korábbi vezetője ellen vizsgálat indult, mert a gyanú szerint törvénytelen szerződést kötött a Gabriel Oprea vezette belügyminisztériummal.

Kapcsolódók

Kimaradt?