Betiltanák a székely himnuszt és a székely zászlót a sportrendezvényeken

Törvénymódosítással tiltaná be a székely himnuszt és a székely zászló kitűzését a sportrendezvényeken képviselők egy csoportja. A Sepsi Sic sepsiszentgyörgyi kosárlabdacsapat menedzsere a jogszabályt alkalmazhatatlannak tartja.

Ötvennyolc parlamenti képviselő látta el kézjegyével azt a törvénymódosító javaslatot, amely szerint az összes hazai sportrendezvényt, a napi tévéadásokat, valamint az iskolai tanórákat kötelező módon a román himnusz lejátszásával vagy eléneklésével kell elkezdeni. A módosítás ugyanakkor kitiltaná a sportrendezvényekről a „regionális himnuszokat és zászlókat”, így a székely himnuszt és a székely zászlót is. 

A tervezet benyújtását a képviselőház oktatási bizottságának keddi ülésén jelentették be, a sportminiszter jelenlétében. Előzménye, hogy a Sepsi SIC–Kolozsvári U női kosárlabda mérkőzésen történtek után Elisabeta Lipă sportminiszter körlevélben utasította arra a sportklubokat, hogy az összecsapások előtt ne játsszák le a román himnuszt. Ezt sok helyen figyelmen kívül hagyták, az férfi és női kosárlabda mérkőzések azóta is a román himnusz lejátszásával kezdődnek.

A Sepsi-U mérkőzés előtt a csapatok bemutatása és a román himnusz lejátszása után a hazai szurkolók elénekelték a székely himnuszt. Míg a sepsiszentgyörgyi játékosok vigyázzba álltak és megadták a tiszteletet, addig a kolozsvári vendégek edzőjük, a bosnyák származású Dragan Petricsevics utasítására bontották soraikat és folytatták bemelegítésüket. Gesztusuk kiverte a biztosítékot a sepsiszentgyörgyi kemény magnál, amely végigszidalmazta az U-sokat. Ezt tette szóvá aztán Petricsevics a kolozsvári Ziar de Cluj napilapban országos botránnyá duzzasztva az ügyet.

news.ro portálon ismertetett törvénymódosító tervezet előírná, hogy valamennyi – helyi, országos vagy nemzetközi – sporteseményen kötelező módon ki kell tűzni a román zászlót. A jelenlegi jogszabály csak stadionok és sportcsarnokok esetében rendelkezik így. Továbbá tiltanák a „regionális zászlók” kifeszítését a román lobogó társaságában. 

„Tilos a Románia által el nem ismert államok kitűzése a román zászló mellé az ország területén. Emellett tilos olyan hazai vagy külföldi régiók zászlójának kitűzése a román zászló mellé, amelyek területi szegregációért és az alkotmányos rend ellen küzdenek” – olvasható a tervezetben. A himnuszokra vonatkozóan a kezdeményezők hasonló tiltást vezetnének be: törvényen kívül helyeznék minden hivatalosan el nem ismert állam vagy régió himnuszát, miközben valamennyi sporteseményen kötelezővé tennék a román himnusz lejátszását.

A Sepsi Sic menedzsere szerint alkalmazhatatlan.  A Sepsi Sic női kosárlabdacsapat menedzsere a Maszoltól értesült a törvénytervezetről. Rusz István László leszögezte, a jogszabály alkalmazhatatlan lenne Sepsiszentgyörgyön. „A törvény megtilthatja a kluboknak, hogy a székely himnusz elhangzódjék a mérkőzések előtt. De az biztos, hogy mi nem tudjuk megtiltani a szurkolóinknak a székely himnusz eléneklését” – fogalmazott a klub vezetője.

A módosítást előterjesztő szociáldemokrata, liberális, UNPR-s, nemzeti kisebbségi honatyák nem csupán a sporteseményekre terjesztenék ki törtvénytervezet hatályát. A jogszabály szerint a teljes közoktatási rendszerben (I-XII. osztály) a román himnusz eléneklésével kezdődne a tanítás minden nap. Jelenleg csak I-VIII. osztályban írja ezt elő a törvény. Hasonlóképpen a kereskedelmi televízióknak is a román himnusz lejátszásával kellene indítaniuk a napot, míg jelenleg erre csak a köztelevízió köteles. 

Szabó Ödön: választási évben pesszimiszta vagyok

Az oktatási bizottság keddi ülésén jelen volt Szabó Ödön képviselő is. Az RMDSZ-es politikus a Maszolnak elmondta, a törvénymódosítás kezdeményezői csak a tervezet beterjesztését jelentették be, részleteket nem ismertettek belőle. „Nem tudjuk még, mit tartalmaz ez a tervezetet, amely egyelőre csak a sajtóba juthatott el. Azt viszont tudom, hogy kezdeményezői már egyeztettek róla a sportminiszterrel. Elisabeta egyébként az ülésen nem kommentálta a tervezetet" – tájékoztatott Szabó Ödön.

A képviselő elmondta, Elisabeta Lipa a román himnusznak a sportrendezvényeken történő lejátszását szabályozó tervezetet ismertette az ülésen. Ezt a minisztérium dolgozta ki a sepsiszentgyörgyi mérkőzésen történtek után, és a kormány terjeszti majd be a parlamentbe. A jogszabály a belföldi sportrendezvényeken csak a kupadöntőkön tenné kötelezővé a román himnusz lejátszását. Ugyanakkor büntetéssek sújtaná azokat a szurkolókat, akik a román himnusz eléneklése közben tiszteletlen magatartást tanúsítanak.

Beszámolója szerint Szabó Ödön az ülésen elmondta: a tervezetet ki kellene egészíteni azzal az előírással, hogy a nemzetközi mérkőzéseken az idegen állam himnuszának lejátszása közben tiszteletlenül viselkedő szurkolókat is büntessék. Emlékeztetett arra, hogy a Román Labdrarúgó-szövetséget többször is büntette az UEFA román szurkolók viselkedése miatt.

A székely himnuszt betiltó módosítást Szabó Ödön buta tervezetnek nevezte. Arra a kérdésünkre, hogy mekkora esélyt lát az elfogadására,  a képviselő kijelentette: "Választási évben én mindig pesszimista vagyok, ha a nacionalista érzelmekre alapozó törvényeket vitat meg a parlament".

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?