Udvarhelyszéki RMDSZ: nyitott előválasztás lesz Székelyudvarhelyen

Egyhangú szavazattal érvénytelenítette csütörtökön az Udvarhelyszéki RMDSZ elnöksége a székelyudvarhelyi szervezetnek azt a határozatát, amely szerint a polgármesterjelöltről döntő előválasztáson csak RMDSZ-tagok szavazhatnak.

Az elnökség pénteki közlése szerint a városi szervezet döntése ellentmond a tavaly novemberi SZKT-határozatnak, a területi elnökség és választmány több korábbi határozatának, illetve a székelyudvarhelyi RMDSZ működési szabályzatának is.

Érvként hozzák fel a Szövetségi Szabályzatfelügyelő Bizottság február 8-án hozott értelmezési határozatát is, amely szerint területi szervezet elnöksége hatáskörének megfelelően, szabályszerűen rendelkezett az urnás előválasztás eljárási rendjéről, és az előválasztási szabályzat szükségtelen módosítása sértené az előreláthatóság elvét.

Mint ismert, a székelyudvarhelyi szervezet legutóbbi küldöttgyűlésén felülbírálta a területi elnökségnek azt a határozatát, hogy a március 13-i, regisztrációs előválasztáson a város összes szavazókorú polgára részt vehessen. Bunta Levente városi elnök, polgármester és jelöltaspiráns kijelentette: bírósághoz fordulhat, ha az elnökség szembeszegül a város szervezet döntésével.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?