Sajtón keresztül toboroz az EMNP

Sajtón keresztül toboroz tagokat, polgármester és tanácstag jelölteket az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) sepsiszéki szervezete. Ugyanezt a módszert alkalmazza a néppárt csíkszeredai szervezete is, amely szintén polgármester- és tanácsosjelölteket vár a Demokrácia Központokban.

Kolcza István, a néppárt sepsiszéki elnöke csütörtöki sajtótájékoztatón felkérte azokat, akik még nem politizálnak, de érdekli őket a politika és önkormányzati munka, hogy keressék fel a sepsiszentgyörgyi Demokrácia Központot, ahol „nyitott ajtókkal” fogadják az érdeklődőket.

Kolcza István szerint Háromszéken van néhány település, ahol nincs helyi szervezete a néppártnak, viszont a 2014-es államfő-választásokon meglepően sok szavazatot kapott Szilágyi Zsolt a néppárt jelöltje. A sepsiszéki pártelnök ilyen települések között említette Mikóújfalut, Bükszádot és Bodokot, de más háromszéki településekről is várják a politizálni vágyókat, majd mindenkivel egyénileg konzultálnak, hogy milyen közéleti szerepre vállalkozna.

Hozzátette: az EMNP Sepsiszék minden településén indít polgármester jelölteket és teljes tanácsos jelölt-listát állít. Zajlanak a belső tárgyalások és 70-80 százalékban már beazonosították a jelölteket is, akik nevét még nem közölték.

Újságírói kérdésre válaszolva Kolcza István rámutatott, hogy Sepsiszentgyörgyön tárgyalnak az MPP városi szervezetével is az együttműködésről. Hozzátette a két szervezet sepsiszentgyörgyi vezetősége által kötött megállapodást érvényben lévőnek tekintik, annak ellenére, hogy időközben mindkét pártból menesztették a helyi elnököket (szerk. megj. a néppárti Bedő Zoltánt és a polgári párti Bálint Józsefet) akik az együttműködésről korábban megállapodtak.

Mint ismert az MPP sepsiszentgyörgyi szervezetében tisztújítást írt ki az országos elnökség, amely nem hagyta jóvá a néppárttal kötött megállapodást sem, illetve az EMNP sepsiszentgyörgyi szervezetét Bedő Zoltán menesztését követően jelenleg egy héttagú vezető testület irányítja.

Csíkszeredában hasonlóan járnak el. A napokban Tőke Ervin, az EMNP csíkszeredai szervezetének ügyvezető alelnöke sajtótájékoztatón jelentette be: a Demokrácia Központokba várják mindazokat, akik polgármesteri vagy tanácsosi tisztséget pályáznának meg. A szervezet azokat is várja, akik ismernek ezen tisztségekhez szükséges kvalitásokkal rendelkező személyeket, és ajánlani szeretnék azokat a néppártnak.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?