Hivatalos: június 5-én tartják a helyhatósági választásokat

Hivatalos: június 5-e a helyhatósági választások időpontja, az Állandó Választási Bizottság ezt illető javaslatát hétfőn hagyta jóvá a kormány.

Az ezt illető kormányhatározat szerint a választási kampány május 7-án indul és június 4-én zárul – ismerteti a Digi24.ro a kormányfőtitkárság honlapján közzétett rendeletet.

A választások előtt 30 nappal ki kell jelölni a szavazókörzeteket. A pártoknak, pártszövetségeknek és a kisebbségeket képviselő szervezeteknek április 6-ig kell véglegesíteniük és a Központi Választási Irodához eljuttatniuk a választási jeleket.

A választási irodák létrejöttét követő tíz napon belül, de legkésőbb április 20-án be kell jegyezni a választásokon részt vevő szövetségeket. A jelöléseket legkésőbb a szavazás előtt 40 nappal kell benyújtani, vagyis április 26-ig.

A jelenlegi szabályozás szerint a helyhatósági választások egyfordulósak lesznek, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azonban a kétfordulós voksolás bevezetését szorgalmazza. Az RMDSZ korábban bejelentette: nem támogatja a kétfordulós választást. Érvelése szerint ez ugyanis nem a polgármester legitimitását erősítené, hanem az etnikai hovatartozás kerülne előtérbe, e mellett pedig az sem elhanyagolhat, hogy az erre költött összeget hasznosabban is el lehet költeni.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?