Borboly: nem lesz már pénz az én nyugdíjamra

Nemhogy különnyugdíjra, de semmilyen fajta állami nyugdíjra nem számít idős korában Borboly Csaba.

Hargita Megye Tanácsának RMDSZ-es elnökét a Mediafax arról kérdezte kedden, hogy az önkormányzati vezetőknek - polgármestereknek és helyetteseiknek, valamint megyei tanácselnököknek és helyetteseiknek - is extra nyugdíjat szavazott meg a szenátus hétfőn, miután múlt héten a volt törvényhozók különleges juttatásairól döntöttek a parlamentben.

Borboly elmondta, a jelenlegi a demográfiai folyamatokat és a nyugdíjalap helyzetét tekintve nevetséges lenne, ha bármiféle nyugdíjban reménykedne. Emlékeztetett arra, hogy nemzedéke esetében a nyugdíjkorhatár várhatóan 70 év körüli lesz.

„Ebben a korban már nem az számít, hogy mekkora a nyugdíjad, hanem az, hogy van-e ki vigyázzon rád” – fogalmazott. A politikus ezért abban bízik, hogy két lánya és az unokái fogják a gondját viselni idős korában.

Mint ismert, a hétfőn elfogadott törvény szerint az önkormányzati vezetők a tisztségért járó aktuális munkabér 26 és 79 százaléka közötti összegű nyugdíj-kiegészítést kapnak (mandátumuk hossza függvényében), amikor elérik a nyugdíjkorhatárt. A törvény hatályba lépéséhez már csak az államfő aláírására van szükség.

Kapcsolódók

Kimaradt?