Hivatalos ünnep lesz a Magyar Nyelv Napja Romániában is

A képviselőház plénuma keddi ülésén a Magyar Nyelv Napjává nyilvánította november 13-át.

Az RMDSZ képviselői és szenátorai által idén tavasszal kezdeményezett törvény lehetővé teszi, hogy Romániában hivatalos úton is minden magyarlakta településen méltón megünnepelhessék a Magyar Nyelv Napját és kulturális eseményeket, program-sorozatokat szervezhessenek.

A törvény előírja, hogy az önkormányzatok pénzösszegeket különíthetnek el költségvetésükből a kulturális események lebonyolításának céljából és a közszolgálati tévé és rádió beemelheti műsorrácsába az eseményekről szóló tudósításokat. Ugyanakkor a magyar tannyelvű iskolák ünnepélyes keretek között is megemlékezhetnek a Magyar Nyelv Napjáról.

„A romániai magyarok jogos elvárását emelte az ország jogrendjébe ma a Képviselőház plénuma. Az egész Kárpát-medencében november 13-án ünneplik a Magyar Nyelv Napját, ehhez kívántunk mi is csatlakozni. 1844-ben ezen a napon lett hivatalos a magyar nyelv az államigazgatásban és a közoktatásban. Ennek emlékére a magyar Országgyűlés 2011 szeptemberében november 13-át a Magyar Nyelv Napjává nyilvánította” – fogalmazott Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei törvényhozója a képviselőház plénuma előtt a szavazást követően.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?