Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere lenne Arros Orsolya közgazdász

Várhatóan belső választásokon dől el, hogy ki lesz jövőre a székelyudvarhelyi RMDSZ polgármesterjelöltje. Arros Orsolya közgazdász csütörtök reggel bejelentette, hogy a szövetség színeiben megpályázná a tisztséget Bunta Levente jelenlegi RMDSZ-es polgármester ellenében.

„Azért indulok, mert érzem magamban az erőt, a tudást, az energiát, nőként pedig a bátorságot ahhoz, hogy tudjak változtatni Székelyudvarhelyen. Olyan várost szeretnék, ahol jó élni, öröm családot alapítani. Udvarhelynek a régió gazdasági központjává kell válnia” – jelentette ki a Prima Rádiónak adott interjúban a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) székelyudvarhelyi szervezetének elnöke.

Arros Orsolya elmondta, Székelyudvarhelyen nőtt fel, tíz évet volt távol a várostól, ahová visszatért, és tenni szeretne valamit a településért. „Vissza kell adni a város lendületét, a pezsgést, és úgy érzem, a jelenlegi városvezetés picit belefáradt, és képtelen erre. Lendületre van szükség, új emberekre, új energiákra. Remélem, hogy ehhez jelentősen hozzá tudok járulni” – fogalmazott a közgazdász, aki "civilben" háromgyerekes anyuka.

Indoklása szerint azért indulna RMDSZ-színekben a választásokon, mert ahhoz, hogy az elképzeléseit polgármesterként meg tudja valósítani, nagyon erős háttérre van szükség. „Ezt a hátteret jelen pillanatban egyetlen komoly politikai szervezet tudja biztosítani, és ez az RMDSZ. Számítok az RMDSZ támogatására” – tette hozzá.

A riporternek arra a felvetésére, hogy Bunta Levente jelenlegi RMDSZ-es székelyudvarhelyi polgármester is újra jelöltetné magát, Arros Orsolya kijelentette: belső választások útján dől el, hogy melyiküket támogatja majd a székelyudvarhelyi RMDSZ. „Az egészséges konkurencia jót tesz a város lakóinak. A kilencvenes években Udvarhely volt Székelyföld fejlődésének a motorja. Ez a lendület megtörtént. A jelenlegi városvezetésben megtorpanást észlelek, ami hátralépéssé változhat” – magyarázta.

A Bunta Leventével való versengésről megjegyezte: tisztában van azzal, hogy nem könnyű megszerezni egy tisztségben lévő polgármester ellenében az RMDSZ támogatását. „Ám ez a történet nem arról szól, hogy mindig könnyű feladatokat vállalok. Abban bízom, hogy a helyi RMDSZ is felismeri a változás fontosságát és időszerűséget. Közös érdek új lendületet adni a városnak” – fejtette ki a közgazdász.

A váltás jelei

Mint ismert, korábban már voltak arra utaló jelek, hogy váltani készül a székelyudvarhelyi RMDSZ a jövő évi önkormányzati választásokon. Verestóy Attila udvarhelyszéki szenátor egy sajtóbeszélgetésen bírálta Bunta Leventét, amiért szerinte nem vesz részt eléggé a város politikai életében. Azt mondta: a polgármester újabb mandátumát is csak akkor támogatja, ha változást lát ebben a kérdésben.

A jelenlegi polgármester tevékenységével az RMDSZ felső vezetése is elégedetlen. Nagy Zoltán területi szervezetékért felelős ügyvezető alelnöke a Maszolnak adott interjúban arról beszélt: biztos abban, hogy Székelyudvarhelyen az RMDSZ-nek Bunta Leventén kívül lehet még más jelöltje is. Nagy Zoltán főként a polgármesternek a szövetség szervezeti életében kifejtett tevékenységét hiányolta.

Kapcsolódók

Kimaradt?