A román kormány a magyar kerítésépítés ellen foglalt állást

A román kormány szerint nincs összhangban az európai normákkal, hogy Magyarország kerítést épít vagy tervez építeni vele szomszédos országok határain.   

A bukaresti kabinet csütörtökön adott ki közleményt erről. Eszerint a magyar hatóságok bevándorlókkal szembeni bánásmódjáról kialakított román álláspont összhangban van az EU tagállamai és szervezetei, valamint egyéb nemzetközi szervezetek által kifejtett állásfoglalásokkal.

A közlemény többek között az ENSZ-főtitkárt, az Európai Bizottság szóvivőjét, valamint a szerb és a horvát kormányfőt idézi, akik bírálták a magyar kerítésépítést.

A kormány alapvető fontosságúnak tartja az európai normák, az emberi jogok tiszteletben tartását az EU tagállamok, de mások részéről is. Emellett teljesen indokolatlannak tartja a magyar vezetők nyilatkozatait, amelyeket a bukaresti vezetők véleményével kapcsolatban fejtettek ki az elmúlt napokban. A közlemény szerint Románia folytatni fogja a párbeszédet valamennyi európai partnerével, hogy európai szellemiségben megoldásokat találjanak az elmúlt hónapokban jelentkezett kihívásokra - olvasható a közleményben.

Az elmúlt napok román-magyar diplomáciai szóváltásában a bukaresti kormány először foglalt állást a migránskérdésben Magyarországgal szemben. A csütörtöki kormányközleményig a román külügyminisztérium tolmácsolta a Magyarország által a magyar-román határra tervezett kerítés megépítésével kapcsolatos helytelenítő román álláspontot.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?