Ponta távollétében tette le a hivatali esküt az új miniszter

Victor Ponta kormányfő távollétében tette le a hivatali esküt pénteken az elnöki palotában az új szállításügyi miniszter, miután Klaus Johannis államfő visszautasította Ponta első miniszterjelöltjét.

Ponta eredetileg a szenátus szállításügyi bizottságának elnökét javasolta a posztra, az elutasítás után végül második jelöltje, Iulian Matache, a tárca eddigi államtitkára került a minisztérium élére, aki pénteken letette a hivatali esküt.

A román sajtó a ellenzék éléről államfővé választott Johannis és a szociáldemokrata kormányfő közötti viszony elmérgesedésének tulajdonítja a miniszterelnök távolmaradását. Ponta korábban több interjúban is jelezte, hogy nem beszélt az elnökkel, mióta június elején felszólította őt, hogy mondjon le.

Băsescu képes volt lefújni a ceremóniát

Tavaly egy hasonló helyzetben, amikor Ponta a miniszterelnök-helyettest küldte az egyik új miniszter beiktatására, hogy ne kelljen találkoznia az elnökkel, Traian Băsescu negyedórával a ceremónia előtt lefújta az eskütételt és közölte: akkor iktat be új kormánytagot, ha Ponta jelenlétével demonstrálja, hogy felelősséget vállal érte.

Az új szállításügyi miniszter eskütételét nem zavarták meg hasonló incidensek: a kormányt Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes képviselte, Johannis pedig nem kommentálta a nyilvánosság előtt Ponta távollétét.

A szállításügyi miniszteri poszton még a átlagnál is sűrűbben váltják egymást a politikusok. A legutóbbi tárcavezető, Ioan Rus azért mondott le hivataláról, mert közfelháborodást keltett, amikor egy interjúban sértő megjegyzést tett a külföldön dolgozó románokra.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?