Kisebbségvédelmi konferencia magyarok nélkül

Nem sikerült a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport aktivistáinak feltenniük a kérdéseiket a külügyminisztérium és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem által szervezett kisebbségvédelmi nemzetközi konferencián, a felszólalók beszédei pedig sokak szerint nevetségesek voltak.

A konferencia tárgya a húsz éve elfogadott kisebbségvédelmi keretegyezmény, és a kisebbségvédelem román modellje volt, ennek ellenére nem hívták meg az RMDSZ-t vagy más magyar szervezetet, és még csak a kolozsvári Kisebbségkutató Intézetet sem. A résztevőket is szelektálták: újságírókat csak úgy engedtek be, ha sajtóigazolványukat jól látható helyre kitűzték, kisebb szóváltás után lapunk munkatársa is csak így léphetett be. A diákok sem hallgathatták meg a felszólalásokat, ha nem bizonyították, hogy egyetemisták.

Bár a kétnyelvűségért küzdő kolozsvári Musai-Muszáj csoport képviseltette magát a teremben, arra nem találtak alkalmat, hogy felszólaljanak. A rendezvény kiemelt vendége a Velencei Bizottság elnöke, Gianni Buquicchio volt, aki beszéde után elhagyta a termet, így nem szembesült a Musai-Muszáj kérdéseivel. A közönség soraiban egyébként látni lehetett Toró T. Tibort, az EMNP stratégiai aelnökét és Izsák Balázs SZNT-elnököt.

„Tulajdonképpen itt most azt ünnepelik, hogy Románia húsz éve nem tartja tiszteletben a Kisebbségi Keretegyezményt, a közigazgatási átszervezéssel ismét a megszegésére készül, és tulajdonképpen erre senki nem figyel oda” – fogalmazott Izsák Balázs, a Székely Nemzeti tanács elnöke újságírói kérdésre. Hozzátette: a felszólalók nyilvánvalóan tisztában vannak azzal, hogy mi a valóság, de megpróbálták elkerülni annak a lehetőségét is, hogy kritika hangozzon el.

Külügyminiszter: az autonómia szegregál

Megnyitóbeszédében Ioan-Aurel Pop, a BBTE rektora több nyelven, köztük magyarul is üdvözölte a meghívottakat és résztvevőket, majd az ország kisebbségi jogokhoz való hozzáállásáról, az elmúlt huszonöt évről beszélt.

Gianni Buquicchio, a Velencei Bizottság elnöke egyebek mellett arról beszélt, örömmel csatlakozik egy ilyen eseményhez, "ünneplendő az együttélés és egyetértés elmúlt húsz évét". Úgy fogalmazott, reméli, lesz alkalom megvitatni az ország előtt álló kihívásokat. Azt is mondta, Kolozsvár megannyi vallási, nyelvi, kulturális kisebbségnek ad otthont, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem pedig egyike a legsikeresebb példáknak, amelyeket felmutathat az ország a multikulturalitás felvállalásában.

A Velencei Bizottság pozitív és építő jellegű megközelítést tapasztal Románia részéről a kisebbségvédelemben – fogalmazott Gianni Buquicchio. Kijelentette, a Velencei Bizottságnak nem feladata, hogy monitorozza az országok kisebbségvédelmét, de azt tapasztalja, hogy a román hatóságok kiemelten figyelnek a kisebbségvédelmi keretegyezmény és más alkalmazható normák betartására. Azt is megemlítette, hogy Románia kezdeményezően járult hozzá a Velencei Bizottság általános kisebbségvédelmi jelentéseinek az elkészítéséhez. 

Bogdan Aurescu külügyminiszter többek között arról beszélt, hogy Románia nemzetállamból multikulturálissá vált, ugyanakkor szólt arról is, hogy az autonómia szegregációhoz vezet, a kisebbség izolációjához. "A magukat elszigetelő kultúrák nem képesek fejlődni, így az etnikai alapú területi autonómia sem lehet jó megoldás a kisebbségvédelemben" – jelentette ki. 

Elmondta, hogy Románia kialakította saját kisebbségvédelmi modelljét, amelynek alapja a kisebbségek bevonása a politikai döntéshozatalba. A modell nem tökéletes, szükség van folyamatos fejlesztésére, de jobb megoldást nyújt a kisebbségi kérdésre, mint más modellek - közölte Bogdan Aurescu.

Kellemetlen kérdések

Bethlendi András, a Musai-Muszáj csoport aktivistája maszol.ro-nak elmondta, két kérdést szerettek volna feltenni a Velencei Bizottság elnökének. Első körben arra voltak kíváncsiak, nem tartja-e ironikusnak, hogy éppen Kolozsváron ünnepelik a keretegyezmény huszadik évfordulóját, miközben az egyezmény 11. cikkelyének harmadik paragrafusát, a többnyelvű tábla kihelyezését figyelmen kívül hagyják. A másik kérdés az lett volna, tudtára fogja-e adni a helyi hatóságoknak, hogy ezek a vállalások nem opcionálisak, valójában egy nemzetközi szerződést sértenek meg az egyezmény ignorálásával.

Az aktivistát az elhangzott beszédekről is kérdeztük. „A keretegyezményről készült jelentések, amelyekből Gianni Buquicchio valószínűleg informálódik, nem feltétlenül állják meg a helyüket, sokkal pozitívabb képet adnak a romániai valóságról, mint amit a mindennapokban tapasztalhatunk. Romániában valóban sok törvény van, amit elfogadtak, de ezeket nem ültetik gyakorlatba” – fogalmazott.

Jó kérdések, rossz válaszok

Sajtótájékoztatóján Bogdan Aurescu külügyminiszter az RMDSZ hiányát firtató újságírói kérdésre úgy válaszolt, a magyar, a német, a török kisebbségnek számos képviselője megjelent, másokkal együtt. A kérdést többen megismételték, de a korábbinál bővebb választ végül nem kaptak – bár azt még hozzátette, a romániai kisebbségi modellt elismerik Európában.

A marosvásárhelyi utcanévtáblák ügye kapcsán azt mondta, minden egyes problémát külön kell megvizsgálni, és a húsz százalékos kisebbségi küszöbre hivatkozott, annak ellenére, hogy ez az említett város esetén nem releváns.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?