Beismerő vallomást tett a volt pénzügyminiszter

Darius Vâlcov egy ügyészségi kihallgatáson beismerte, hogy 1,5 millió euró csúszópénzt kapott egy üzletembertől, amikor még Slatina polgármestere volt – írja az Agerpres.

Ez abból a jelentésből derül ki, amely alapján a vádhatóság kérte a legfelsőbb bíróságtól a volt pénzügyminiszter másodszori előzetes letartóztatásának elrendelését. A bíróság ezt elutasította, ám politikus egy másik ügy miatt már most is vizsgálati fogságban van.

Az ügyészség szerint Vâlcov bevallotta: készpénz és a cégeivel kötött szerződések formájában is elfogadott csúszópénzt Theodor Berna üzletembertől, akinek a cégével a slatinai polgármesteri hivatal több szerződést is kötött. A házkutatások során talált összegek egy részéről azonban azt állította: nem csúszópénzek, hanem esküvőn és keresztelőn kapott ajándékok.

A jelentésből az is kiderül: a volt pénzügyminisztert jó barátja, Daniel Bărbulescu képviselő jelentette fel az ügyészségen. A feljelentő lakásán volt az a széf, amelyben Vâlcov a csúszópénzként kapott összegek, aranyrudak és festményeket őrizte.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?