Házi őrizetből előzetes letartóztatásba helyezték Darius Vâlcovot

Huszonhárom napos előzetes letartóztatásba helyezték csütörtökön délután Darius Vâlcov volt pénzügyminisztert, szociáldemokrata szenátort. A legfelsőbb bíróság azt követően döntött a politikus letartóztatásáról, hogy a korrupcióellenes ügyészek befolyással való üzérkedéssel vádolták meg.

Korábban Vâlcovot háziőrizetbe helyezték, viszont a korrupcióellenes ügyészek fellebbezésére a bírák elrendelték az előzetes letartóztatást április 2-24. között. 

Mint ismert, a korrupcióellenes ügyészség két ügyben is kérte a politikus letartóztatását a szenátustól. Az egyikben azzal gyanúsítják, hogy Slatina polgármestereként segített megnyerni egy vállalkozónak több önkormányzati versenytárgyalást, és cserében a szerződések értékének 20 százalékét „jutalékként” zsebre vágta. A másikban az vád, hogy szenátori és miniszteri tisztségével összeférhetetlen pénzügyi tranzakciókat folytatott. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?