Fátyol: nem írtam alá együttműködési nyilatkozatot

„Nem írtam alá együttműködési nyilatkozatot a Securitátéval” – jelentette ki szerdán a maszol.ro-nak Fátyol Rudolf.

A neves szatmárnémeti hegedűművészt azért kerestük meg, mert kedden közzétett ítéletében a legfelsőbb bíróság jogerősen megállapította: a Dinu Lipatti Filharmónia igazgatója együttműködött a kommunista titkosrendőrséggel.

„Azt hittem ezt az ügyet már mindnyájan elfelejtettük. Különben is a táblabíróság pár éve nekem adott igazat. Vagyis elismerte, hogy nincs semmiféle konkrét bizonyíték az állítólagos besúgói múltamra, és nem írtam alá semmi” – nyilatkozta Fátyol, utalva a táblabíróság 2013-as ítéletére, amely érvénytelenítette a besúgói múltját megállapító CNSAS-határozatot.

A hegedűművészt azt nem tagadta, hogy a Securitate megpróbálta őt beszervezni. „Ez 1981-ben történt, amikor Ruha István fia Nyugaton maradt. Akkor engem is elővettek, hogy tudtam róla, de akár ma is bizonyítani tudom, hogy én azokban a napokban kórházban feküdtem, ráadásul nem is Szatmárnémetiben vagy Nagykárolyban” – magyarázta.

Fátyol felidézte: egy ideig sem Ruha István, sem ő nem kapott útlevelet. „Megpróbáltak nyomást gyakorolni ránk, de aztán elmúlt. Talán nemzetközi sikerünk és elismertségünk is közrejátszott, hogy leszálltak rólunk” – fogalmazott a hegedűművész. Hozzátette, nem tudja, hogy most kinek állt érdekében az ügy felpörgetése. „Nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy mindenkinek vannak idézőjelbe vett jóakarói. Lám, nekem is vannak” – jelentette ki.

Kapcsolódók

Kimaradt?