Állítólagos török kémeket vettek őrizetbe a román hatóságok

Politikai kémkedéssel gyanúsított két török rendőrt vettek őrizetbe a hatóságok a magyar határ közelében, az Arad megyei Nagylakon, akik ellen nemzetközi körözést adott ki az Interpol - közölte pénteken a Digi 24 hírtelevízió.

A két rendőrt azzal gyanúsítják, hogy mikrofonokat szereltek a tavaly államfővé választott Recep Tayyip Erdogan volt miniszterelnök irodájába, és ezzel olyan, Törökországban állítólag kémkedésnek minősülő bűncselekményeket követtek el, mint a levéltitok megsértése, és illegális lehallgatás.

A két férfit pénteken a temesvári táblabíróságra vitték, amely kiadatásuk ügyében hivatott dönteni. A gyanúsítottak - akikről azt feltételezik, hogy Magyarország felé tartottak - ügyvédjük útján politikai menedékjogot kértek Romániában.

A Digi 24 szerint kérvényükben arra hivatkoztak, hogy a török államfő szerintük politikai tisztogatást indított a fegyveres erők soraiban és a rendőrség állományában. Azt állítják, már csaknem tízezer rendőrt bocsátottak el, vagy helyeztek át. A menedékjogi kérelem szerint kémkedés gyanújával hazájukban akár 40 éves börtönbüntetést is kiszabhatnak a Romániában elfogott török rendőrökre.

„Erdogan párhuzamos államot épít”

Kedden az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen befolyásos muzulmán hitszónok azt írta egy amerikai lap véleményrovatában, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök iszlamista-konzervatív kormánya a "totalitarizmus" felé navigálja Törökországot azzal, hogy minden bírálatot "hazaárulásnak" minősít.

A török elnök azzal vádolja politikai riválisát, hogy Hizmet (Szolgálat) nevű hálózatának segítségével, amely "beszivárgott" a török igazságszolgáltatás és a biztonsági erők soraiba, "párhuzamos államot" épített ki Törökországban, és híveinek segítségével a jelenlegi török vezetés megdöntésére törekszik.

2013 decemberében fény derült egy Erdogan belső köre elleni korrupciós vizsgálatra, amely részben lehallgatott beszélgetéseken alapult, és később kiszivárogtatták az interneten. A kormány szerint a vizsgálat mögött Gülen állt a kormány megbuktatásának céljával. Az ügyre válaszul Erdogan kormányzata több száz személycserét hajtott végre az igazságszolgáltatás és a rendőrség soraiban.

Kimaradt?