Törvénytelenül használja Băsescu a STS szolgáltatásait?

Törvénytelenül kapcsolta be távközlési hálózatába a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) a felfüggesztett államfő bukaresti kampányközpontját – közölte csütörtökön Cristian David, a szenátus védelmi szakbizottságának liberális elnöke, miután a testület meghallgatta Marcel Opriş tábornokot, a STS izgatóját ebben az ügyben.

A politikus szerint a felfüggesztett elnöknek nem jár a titkosított információk közvetítését lehetővé tevő szolgáltatás, amely Románia védelmi rendszerének részét képezi. David azzal érvelt, hogy tisztségének felfüggesztésének pillanatában Traian Băsescut valamennyi eddigi jogkörétől megfosztotta a parlament.

A szenátor elmondta, a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) hatáskörébe tartozik annak eldöntése, milyen intézmények jogosultak a STS szolgáltatásainak használatára. Szerinte a STS igazgatója törvénytelenül, egymaga döntött arról, hogy a szolgáltatásra való jogosultságot a felfüggesztett államfőre is kiterjeszti. Az ügyet a csütörtökön ülésező CSAT is megtárgyalja.

Marcel Opriş ezzel szemben azt állítja, hogy törvényesen járt el. A sajtónak elmondta, a szenátus védelmi bizottságának ülésén is részletezte azokat a rendelkezéseket, amelyek bizonyítják, hogy felfüggesztett államfő is használhatja a STS szolgáltatásait. Opriş nem árulta el, milyen rendelkezésekről van szó. Mint mondta, ezek titkosak és a CSAR hatáskörébe tartoznak.

Kimaradt?