Megszavazta a parlament a negyedik Ponta-kormányt

Hétfő este a parlament 377 mellette és 134 ellene szavazattal elfogadta a negyedik Ponta-kormány összetételét. Kelemen Hunor már az RMDSZ-frakciók délutáni együttes ülése után bejelentette, hogy a szövetség támogatja a miniszterelnök átalakított kabinetjét. "Biankó csekket adunk a kormánynak" – jelentette ki.

A szavazás előtt a miniszterelnök arra kérte a honatyákat, hogy tartsák be a többségi demokrácia szabályait. „Én ezeket a szabályokat elfogadtam november 16-án” – jelentette ki az elnökválasztás elvesztésére utalva. Ugyanakkor felszólította a parlamentet, hogy módosítsa a választási törvényt, különös tekintettel a külföldön élő románok szavazására.

Victor Ponta emlékeztett arra, hogy a kormányátalakításra és az ezt követő bizalmi szavazásra azért volt szükség, mert az RMDSZ távozásával változott a kabinet összetétele. A koalícióba belépett a Liberális Reformista Párt (PLR), amely két minisztériumot kapott.

A kormányfő emlékeztetett arra is, hogy az elmúlt három évben folyamatos volt a gazdasági növekedés, és reményét fejezte ki, hogy ez a tendencia jövőre is folytatódni fog. „A három év alatt soha nem vágtunk a nyugdíjakból, fizetésekből, hanem igyekeztünk hozzájuk tenni valamit” – fogalmazott. A következő év prioritásainak nevezte az új választási törvény mellett az adótörvénykönyv módosítását, Románia infrastruktúra-fejlesztési stratégiájának kidolgozását.

A negyedik Ponta-kormány összetétele: Liviu Dragnea (regionális fejlesztés), Gabriel Oprea (belügy), Daniel Constantin (mezőgazdaság), Rovana Plumb (munkaügy), Nicolae Bănicioiu (egészségügy), Mihai Tudose (gazdaság), Darius Vâlcov (pénzügy), Robert Cazanciuc (igazságügy), Eugen Teodorovici (európai alapok), Ioan Rus (szállításügy), Ionuț Vulpescu (kultúra), Bogdan Aurescu (külügy), Mircea Dușa (védelem), Gabriela Szabo (ifjúság és sport), Sorin Grindeanu (távközlés), Angel Tilvar (diaszpóra), Eugen Nicolicea (parlamenti kapcsolattartás), Sorin Cîmpeanu (oktatás), Andrei Gerea (energia és kkv-k), Grațiela Gavrilescu (környzetvédelem), Liviu Pop (társadalmi párbeszéd).

RMDSZ: biankó csekk a kormánynak

Kelemen Hunor már az RMDSZ-frakciók együttes ülése után bejelentette, hogy a szövetség támogatja Victor Ponta átalakított kormányát. Ez a déli órákban még nem tűnt olyan biztosnak. Akkor még a politikus azt nyilatkozta: a Kovászna megyei prefektus magyarellenes intézkedéssorozata felháborította az RMDSZ-t, és ezt közölte a miniszterelnökkel is.

„Elmondtam Victor Pontának: az etnikumközi kapcsolatoknak nem kellene megsínyleniük azt, hogy mi kiléptünk a kormányból” – nyilatkozta hétfő koradélután Kelemen Hunor. Hozzátette, nem biztosította támogatásáról a miniszterelnököt, hanem azt mondta neki, hogy az RMDSZ viszonyulása az új kormányhoz az együttes frakcióülésen dől el.

A frakciók pedig úgy döntöttek, hogy „biankó csekket” nyújtanak a kormánynak. „Azt láttuk, hogy senkinek sem akaródzik most kormányozni. Megállapítottuk azt is, hogy a kormányprogram ugyanaz maradt – beleértve a kisebbségekről szóló fejezetet is – ami volt márciusban, amikor beléptünk a koalícióba. Tekintettel a miniszterelnökkel folytatott tárgyalásainkra, illetve arra, hogy önként vonultunk ellenzékbe, nagy többséggel úgy döntöttünk, hogy biankó csekket nyújtunk a miniszterelnöknek, és megszavazzuk a kormányát” – fogalmazott a frakcióülés utáni nyilatkozatában az RMDSZ elnöke.

Karcsúbb a harmadik Ponta-kabinetnél

A negyedik Ponta-kormány a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR), a Konzervatív Párt (PC), valamint a Liberális Reform Párt (PLR) minisztereiből áll. A kormánynak az eddigi négy helyett egy miniszterelnök-helyettese marad Gabriel Oprea belügyminiszter, az UNPR elnöke személyében. A külügyi, védelmi, közigazgatási tárca élén nem lesz változás.

A kormánytagok száma 25-ről 21-re csökken. Több olyan területet, amelyet tárca nélküli miniszter felügyelt, politikusok által vezetett, nagyobb minisztériumoknak rendelnek alá. Megszűnik többek között két pártonkívüli technokrata - az ország energetikai stratégiáját kidolgozó Răzvan Nicolescu energiaügyi, illetve Florin-Nicolae Jianu kis- és középvállalkozásokért felelős tárca nélküli miniszter - posztja, hogy egy új tárcát hozzanak létre Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök vezette PLR számára, amelyet Andrei Gerea korábbi gazdasági miniszter tölt be.

Szintén a PLR-hez került a környezetvédelmi tárca, amelyet eddig Korodi Attila, az RMDSZ politikusa vezetett. A vízügyekkel kiegészülő minisztérium élére Gratiela Gavrilescu képviselőt jelölték. A PC elnöke, Daniel Constantin megmarad a mezőgazdasági tárca élén, de nem lesz már kormányfő-helyettes. Pártja politikai súlyát azzal növeli a kormányban, hogy a PC jelöli az új oktatási minisztert, Sorin Cîmpeanu, a Bukaresti Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem rektora személyében. A kulturális tárca irányítását Ionut Vulpescu, a PSD politikusa vette át az RMDSZ-es Hegedüs Csillától.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?