„Újra agresszíven magyarellenes a hangulat”

A háromszéki prefektus vélhetően felsőbb parancsra indított magyarellenes hadjáratot, véli Antal Árpád.

Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint ha már a magyar himnusz eléneklése miatt is büntetnek, ennél lejjebb már nem süllyedhetnek a román hatóságok. Csütörtöki sajtótájékoztatón rámutatott: az államelnök-választás óta intenzívebb lett a prefektúra és az önkormányzat közti, egyirányú levelezés. Marius Popica prefektus felszólít, fenyeget és perel – mondta Antal Árpád.

Példaként említette, hogy a kormány megbízottja hivatalos levélben sérelmezte: a Székely Mikó Kollégium épületén egymás mellett van a magyar és román nyelvű felirat, és kéri, hogy a románt helyezzék a magyar fölé. A polgármester szerint ez kettős mérce, hiszen a prefektus egyszer sem szólította fel a Constantin Bâncusi és a Mihai Viteazul iskolát, hogy írják ki magyarul is az iskola megnevezését. Antal szerint a törvény őrének nem csak a román nyelvet kellene felvigyáznia, hanem azt is, hogy  a prefektúrán és az alárendelt intézményekben is jelen legyen a magyar nyelv.

Per az óriási székely zászló ellen

Marius Popica pert indított az önkormányzat ellen a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban az MPP által kihelyezett óriás székely zászló bevonása érdekében is. Azzal fenyegeti Antal Árpád polgármestert, hogy ha nem távolítja el a lobogót, minden nap késésért a minimálbér 20 százalékának megfelelő összeget ró ki büntetésként. Teszi mindent aközben, hogy Victor Ponta miniszterelnök Moldva címerét tartalmazó zászlóval kezében fényképezkedett, ezzel is bizonyítva, hogy mennyire fontos a regionális identitás – mondta a polgármester.

A feljelentéseket sorolva Antal Árpád elmondta, nemrég kapott felszólítást a prefektustól, hogy azonnal helyezze vissza a városháza épületére a román zászlót, függetlenül attól, hogy a homlokzati felújítás alatt lévő épület fel van állványozva és védőhálóval van beburkolva. Emellett felszólította, hogy az eskető házra is helyezzenek el román zászlót, holott az a városháza épületének egyik terme. A prefektus továbbá kifogásolja, hogy a sepsiszentgyörgyi autóbuszmegállók feliratozásán is előbb szerepel a magyar, mint a román nyelv.

A szerb zászló ellen nincs kifogás

Marius Popica továbbá felszólította a sepsiszentgyörgyi önkormányzatot, hogy az ülésteremből távolítsa el a magyar zászlót. Antal Árpád szerint a terembe azoknak az országoknak a zászlaja van kihelyezve, ahol Sepsiszentgyörgynek testvértelepülései is vannak. A prefektust viszont csak a magyar zászló zavarja, a szerb vagy szlovák zászló ellen nincs kifogása. A polgármester ezért fontolóra veszi, hogy az ülésterembe kihelyezze az Amerikai Egyesült Államok lobogóját, mert látni akarja, hogy ahhoz miként viszonyul a prefektus.

A háromszéki kormánybiztos figyelmeztető levelet küldött a sepsiszentgyörgyi polgármesternek, amiért a holokauszt emlékparkban szervezett megemlékező eseményen nem viselte a román trikolór vállpántot, holott erről az eseményről talán nem ennekk kellett volna megmaradnia a prefektus emlékezetében, véli Antal Árpád.

Parancsra járt el

„Valószínű rosszul viselkedtünk az államfőválasztáskor, ezért próbálják megfegyelmezni a magyar közösséget”, fejtette ki sajtótájékoztatóján Sepsiszentgyörgy polgármestere. Hozzátette: ahogy Ceaușescunak sem sikerült megtörni az erdélyi magyarok szülőföld iránti szeretetét, így azoknak se fog, akik a háromszéki prefektussal ezeket a leveleket megíratják.

Antal Árpád úgy sejti, Marius Popica a belügyminisztériumból kapja a parancsot. „Újra szembe kell nézni az agresszív magyarellenes hangulattal, ezért minden ilyen esetről tájékoztatjuk a nemzetközi közvéleményt és a diplomáciai testületeket”, mondta Antal Árpád.

A háromszéki prefektus újra büntethetővé tenné a román nemzeti szimbólumok megsértését. Marius Popica hivatalos levélben kérte a kormányt, hogy a büntető törvénykönyvbe (btk.) újra vezessék vissza azt a cikkelyt, amely börtönbüntetéssel sújtja a nemzeti szimbólumok megsértését, gyalázását. A prefektus szerint hiba volt az, hogy a büntető törvénykönyv idei módosításakor dekriminalizálták a román nemzeti szimbólumokat sértő cselekedeteket, emiatt most nincs lehetőség felelősségre vonni például azokat a kézdivásárhelyieket, akik a román nemzeti ünnepen fekete zászlókat tűztek ki a város főterén álló házak némelyikére és az öt kitűzött gyászlobogóra piros-fehér-zöld szalagot kötöttek. A háromszéki prefektus emlékeztet, hogy a korábbi büntető törvénykönyv 6 hónaptól 3 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtotta a román nemzeti szimbólumok, így a zászló, a címer, a himnusz megsértését, gyalázását.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?