banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

"Victor Ponta ne feledd, Erdély nem akar téged!"

A csendőrség becslése szerint több mint 10 ezer – egyes lapok szerint 15 ezer – kolozsvári skandálta péntek este teli torokból azt, hogy „Victor Ponta ne feledd, Erdély nem akar téged”. A demonstráció a Főtérről indult, a tömeg levonult a Mărăști negyedbe, majd visszatért a Béke térre.

„Victor Ponta igenis képes egyesíteni Románia lakosságát, még ha csak egy ellene szóló tüntetés erejéig is!” – jelentette ki a tüntetésen az egyik vezérszónok. A Mátyás-szobor előtt felolvasták a hétpontos Kolozsvári Nyilatkozatot, amelynek megfogalmazói többek között a jogállamiság tiszteletben tartását, az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosítását követelik. A tömeg hangos ovációval fogadta a nyilatkozat mindegyik pontját.

A megmozdulás szónokai elmondták, elsősorban az ellen tiltakoznak, hogy a választások első fordulójában szervezési hiányosságok miatt a külföldi románok jelentős hányada nem tudta leadni szavazatát. Kijelentették, fennáll annak a veszélye, hogy ez a második fordulóban is megismétlődjék.

A Mediafax hírügynökség jelentése szerint hasonló megmozdulások zajlottak péntek este Temesváron, Nagyszebenben, Nagyváradon, Marosvásárhelyen, Aradon és Brassóban, valamint Bukarestben is. Az Agerpres hírügynökség ugyanakkor Victor Pontát támogató megmozdulásokról is hírt adott. Galacon mintegy háromezren, Gyulafehérváron mintegy ezren, Besztercén és Nagybányán több százan vettek részt Victor Pontát támogató tömegrendezvényeken. 

A Mărăști negyedbe induló tüntetők kormány- és Ponta-ellenes transzparenseket tartott a magasba, némelyik üzenete (Koloszvár=KLAUSenburg) egészen frappánsra sikeredett, és felbukkant a múlt szombati tüntetésről ismert Mickey Mouse is. A lakótelepen sokan csatlakoztak a demonstrációhoz, mások az ablakból tapsoltak az utcán menetelőknek, zömében fiataloknak. A tömeget csendőrök kísérték az útvonalon, különösebb incidensek nem történtek.

A szervező civilek utolsó sétaként hirdették meg a felvonulást. Amint az egyik közösségi portálon kifejtették, azért gondolják utolsónak, mert ha Victor Ponta elveszti a választást, nem lesz már szükség, ha viszont megnyeri, nem lesz már lehetőség hasonló megmozdulások szervezése. 

Kapcsolódók

Kimaradt?