DNA: Ponta nem gyanúsítottja a Microsoft-dossziénak

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) szerdai közleménye szerint Victor Ponta hivatalosan nem gyanúsított a Microsoft-dosszié néven ismert korrupciós ügyben, amelyben kilenc volt miniszter ellen indítana bűnvádi eljárást a DNA.

A vádhatóság ezt azért pontosította, mert a keddi híradások szerint a miniszterelnök neve felbukkant abban dokumentumban, amellyel a legfőbb ügyész a parlamenti mandátummal rendelkező gyanúsítottak mentelmi jogának felfüggesztését kérte a törvényhozástól.

A Mediafax szerint a vádhatóság egy tanúvallomásra alapozva azt feltételezi, hogy 2004-ben Claudiu Florică, a Fijitsu Siemens Computers vezetője a Szociáldemokrata Párt ifjúsági szervezetének (TSD) adományozott számítógépekkel vesztegette meg a szervezetet vezető és az akkori Nastase-kabinetben a kormány vizsgálati részlegét irányító Victor Pontát. Florică állítólag azt kérte tőle, „küldje ellenőreit az oktatási tárca nyakára”, és így vegye rá a tárca tisztségviselőit, hogy a cégét részesítsék előnyben a számítástechnikai közbeszerzéseknél.

Ponta leszögezte, hogy 2004-ben a szerződések nem tartoztak illetékességébe, a vizsgálati részleget 2004 márciusától már nem ő vezette, mert közben kinevezték európai integrációs miniszternek, a TSD nem különálló jogi személy, és így adományokat sem fogadhatott el, az ifjúsági szervezet székházát pedig különben is már két évvel korábban, 2002-ben felavatták.

Kapcsolódók

Kimaradt?