Az RMDSZ már gyűjti az aláírásokat Kelemen Hunornak

Az RMDSZ hétfőn megkezdte az államfőválasztáson való induláshoz szükséges aláírások összegyűjtését. A Kelemen Hunor elnökjelölt támogatására leadott legkevesebb 200 ezer aláírást a szeptember 23-ig iktatják – jelentette be Kovács Péter főtitkár, az RMDSZ kampányfőnöke.

,,Ebben a kampányban is meg kell mutatnunk, hogy erős közösség vagyunk, hogy minket nem lehet megkerülni, ha az ország jövőjéről döntenek” – hangsúlyozta az elkövetkező hónapok fontosságát a főtitkár. Mint mondta, a román politikusok nem vállalják fel a magyar közösség gondjainak megoldását. "Kelemen Hunornak képviselnie kell a magyarok érdekeit, hangot kell adjon gondjainknak, elvárásainknak. A magyar államelnök-jelölt közösségünk hangja” – fogalmazott a kampányfőnök.

A főtitkár elmondta, Kelemen Hunor komoly, kiegyensúlyozott vezető, aki jól ismeri a közösség értékeit és problémáit is. ,,A magyarok ismerik és bíznak benne, a román politikusok pedig tisztelik és meghallgatják. Az RDMDSZ jelöltje minden magyar embert képvisel” – mutatott rá Kovács Péter. 

A kampányfőnök tájékoztatása szerint országszerte valamennyi megyei és területi RMDSZ-székházban, valamint a tuilipán színeiben tisztséget nyert polgármesterek hivatalában is gyűjtik az aláírásokat. Fontos tudnivaló, hogy csakis a 18. életévét betöltött, szavazati joggal rendelkező személyek gyűjthetnek aláírásokat és írhatnak alá, ugyanakkor egy személy csak egyetlen listát támogathat aláírásával.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?