Újabb két év börtön Sorin Ovidiu Vântu üzletembernek

Első fokon két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bukaresti bíróság bűnpártolás miatt Sorin Ovidiu Vântu médiamágnást.

Az ország egyik leggazdagabb üzletembere jelenleg is börtönben van, egy év letöltendő szabadságvesztésre ítélték korábban zsarolás miatt. Vântu egy üzlettársát fenyegette meg.

Pénzt küldött szökésben lévő társának

A mostani ügyben azzal vádolják, hogy 2009-ben és 2010-ben pénzt küldött Nicola Popának, akit jogerősen húsz év börtönbüntetésre ítéltek az Országos Befektetési Alap (FNI) csődbe juttatása miatt. A szándékosan csődbe juttatott pilótajátékban több százezer kisbefektető megtakarított pénze veszett el.

Popát távollétében ítélték el, de időközben az indonéziai hatóságok elfogták, és kiadták Romániának, így már ő is börtönbe került. Vântu még akkor küldött neki pénzt, amikor rejtőzködött a hatóságok elől.sov

Geoană vesztét okozta

Vântut az ország egyik legbefolyásosabb üzletemberének tartották, hiszen kiterjedt médiabirodalommal rendelkezett. Nem egyszer a választási kampányok kereszttüzébe került, hiszen Traian Băsescu államfő azt állította, hogy valójában Vântu és más olyan "médiamogulok" irányítják Romániát, akik a korrupt politikai és gazdasági rendszer fenntartásában érdekeltek.

 Mircea Geoană szociáldemokrata államelnökjelölt például 2009-ben a választási kampány utolsó hetében Vântunál tett látogatást, ami a sajtó tudomására jutott. A politikus nem tudott világos magyarázatot adni erre, és elemzők szerint ez is közrejátszott abban, hogy Băsescu hajszálnyi különbséggel megnyerte a választást Geoană előtt.

Gyűlnek a sötét felhők

Az üzletember megfellebbezheti a mostani bírósági ítéletet. A feje fölött azonban tovább gyűlnek a sötét felhők, hiszen a román legfőbb ügyészség a múlt héten egy újabb dossziéban emelt vádat ellene. Ez éppen a FNI-hez kapcsolódik.

Az ügyészek azt állítják, Vântu bujtatta fel Popát arra, hogy jelentős összegeket sikkasszon el a befektetési alap pénzéből. Az ügyészek szerint Popa az üzletember cégei számlájára küldött jelentős összegeket, így szerintük maga Vântut sem idegen a FNI csődbejuttatásától.

Ennek kapcsán az ügyészek vizsgálódtak már az üzletember ellen a 2000-es évek elején, de "bizonyítékok híján" lezárták az ügyet. Popa hazahozatása után a legfőbb ügyészség újból vizsgálatot indított.

Kimaradt?