A kormányon maradást szorgalmazza Verestóy Attila

Verestóy Attila szenátor nem tekinti megoldásnak az RMDSZ kormányból való kilépését. Az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének elnöke az Agerpresnek elmondta: a szövetségnek olyan vállalt kötelezettségei vannak a választóival szemben, amelyeket csak kormányzati pozícióból lehet teljesíteni.

„A dialógus híve vagyok. Van tapasztalatom a politikai alkudozásban és olyan kompromisszumok megkötésében, amelyekből mindkét fél csak nyerhet. Továbbra is meggyőződésem, hogy a koalíciós egyeztetés pozitív összegű játszma lehet” – mondta a politikus.

Mint ismert, a Szövetségi Állandó Tanács pénteken dönt arról, hogy kormányon maradjon-e az RMDSZ. Kelemen Hunor szövetségi elnök korábban azt nyilatkozta: az RMDSZ nem folytathatja a közös kormányzást a Szociáldemokrata Párttal, ha a román fél nem lép ki abból a perből, amelyet  a FUEN indított az EU luxemburgi bíróságán az Európai Bizottság ellen a Minority SafePack polgári kezdeményezés elutasítása miatt.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?