Újabb volt kommunista börtönparancsnokot jelentettek fel

A Kolozs megyei szamosújvári börtön egykori parancsnoka, a 88 éves Constatin Istrate ellen tett feljelentést emberiesség elleni bűntettek gyanújával a legfőbb ügyészségen kedden a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER).

Istratét azzal gyanúsítják, hogy rendszeresen verte és kínozta a felügyeletére bízott politikai foglyokat, gyakran megtagadta tőlük az élelmet, az orvosi ellátást, visszaélései pedig számos esetben a fogvatartottak halálához vezettek.

Levéltári adatok szerint 1957 augusztusa és 1962 októbere között - amikor Istrate volt a börtön helyettes parancsnoka, illetve három hónapig parancsnoka - 216 fogoly halt meg a szamosújvári börtönben. Az IICCMER szóvivője keddi sajtóértekezletén rámutatott: a halálesetek jelentős része olyan, normális körülmények között kezelhető légúti betegségekkel áll összefüggésben, amelyek csak az orvosi ellátás megtagadása miatt váltak végzetessé.

"Neki köszönhető a fogva-tartási rendszer eldurvulása, a rabok kiéheztetése, ami ahhoz vezetett, hogy 1958. június 13-án börtönlázadás tört ki, amikor a fellázadt emberekbe belelőttek. Istrate kedvenc kínzásai közé tartozott, hogy pucérra vetkőztetve fektetett bennünket a betonon néhány napig, utána belénk rugdostak. Ő rendelte el, hogy gépfegyverrel lőjenek be a cellákba, napokon keresztül úgy veretett, hogy szakadt le a hús rólunk" - mondta az MTI-nek Kelemen Kálmán, a szamosújvári volt politikai foglyok egyike, aki azért került börtönbe, mert 1956-ban, a magyar forradalom idején, kolozsvári egyetemistaként az első nem kommunista diákszervezetben vállalt szerepet.

A kormányzati intézmény tavaly kezdte el a sajtó által "kommunista pribékeknek" nevezett volt börtönőrök, és munkatábor-parancsnokok elszámoltatását, akik a kommunista rendszer elnyomógépezetéhez tartoztak: Istrate az ötödik, akit feljelentettek. Az elsőként leleplezett, kegyetlenségéről elhíresült volt börtönparancsnok, Alexandru Vișinescu ellen idén júniusban emelt vádat a legfőbb ügyészség.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?