Most már zsarolással is gyanúsítják Dan Voiculescut

Újabb bűnvádi vizsgálat indult Dan Voiculescu politikus-üzletember, az Intact sajtótröszt alapítója ellen.

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) csütörtök esti közleménye szerint a volt szenátort zsarolással gyanúsítják. Állítólag közvetlenül vagy közvetítők révén azzal fenyegetett meg több cégvezetőt és üzletembert, hogy lejárató sajtókampányt indít ellenük, ha nem kötnek reklámszerződést a trösztjéhez tartozó televíziókkal.

Dan Voiculescut csütörtökön ki is hallgatták az ügyészek. Közölték vele, hogy elindult ellene a vizsgálat, nem veszik ugyan őrizetbe, de igazságügyi ellenőrzés alatt tartják. Nem hagyhatja el az országot ügyészségi engedély nélkül, nem beszélhet az ügy érintettjeivel és rendszeresen jelentkeznie kell a rendőrségen

A politikus-üzletember felháborodva reagált a vádakra, amelyeket közönséges hazugságoknak nevezett. Kihallgatása után az újságíróknak azt mondta, hogy „három-négy” olyan üzletember jelentette őt fel az ügyészségen, akiket még csak nem is ismer, tehát nem is zsarolhatta meg őket.

Mint ismert, Dan Voiculescut idén alapfokon öt év szabadságvesztésre ítélték egy korrupciós ügyben. A jogerős ítéletet heteken belül meghozza a legfelsőbb bíróság.

banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?