Román nem a két magyar konzuli irodára

Románia érdemi magyarázat nélkül elutasította Magyarország több mint egy éve benyújtott igényét, hogy Nagyváradon és Marosvásárhelyen konzuli irodát nyisson - közölte Nagy Anna külügyi szóvivő csütörtökön az MTI-vel.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője azt mondta: értetlenül állnak az elutasítás előtt, részben azért, mert a román fél semmilyen érdemi magyarázatot nem fűzött ahhoz, továbbá azért is, mert Magyarország soha nem korlátozta más ország ilyen irányú szándékát.

Elmondása szerint a rendkívüli csalódottságot fokozza, hogy kezdetben nem ilyen hozzáállást tapasztaltak: Titus Corlățean román külügyminiszter az új magyar kormány felállása után kifejezetten pozitívan nyilatkozott a magyar-román kapcsolatok építéséről.

Ahogy a szóvivő fogalmazott, bíznak abban, hogy a román külügyminiszter kezdeti pozitív hozzáállása valóban őszinte volt, és ő nem tud erről "az érthetetlen és egyébként az európai gyakorlattal is teljesen szembemenő" döntésről.

A magyar kormány tavaly áprilisban kezdeményezte a két konzuli iroda nyitását a román kormánynál. Romániában a bukaresti nagykövetség, illetve konzulátus mellett jelenleg Csíkszeredán és Kolozsváron működik magyar főkonzulátus.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?