Kilépett a politikából a „magyarbarát” Dan Manolăchescu

Kilépett a Demokrata Liberális Pártból (PDL) és végleg visszavonult a politikai életből Dan Manolăchescu. A fiatal sepsiszentgyörgyi politikus ezt kedden jelentette be. Manolăchescu az elmúlt két évben a PDL Kovászna megyei elnöki tisztségét látta el.

Lemondását és a politikai életből való visszavonulását azzal magyarázta, hogy megingott a bizalma a politikai osztállyal szemben, amely nem képes kezelni az aktuális válsághelyzeteket. „Nem találom meg magamat az újkori politikusok profiljában, akik inkább elmélyítik a válságokat, ahelyett, hogy megoldanák azokat" – mondta a sajtónak.manolachescu

Leszögezte: nem kíván más pártba beiratkozni, véglegesen kivonul a politikai életből. Hozzátette: két éve azért lépett be a Demokrata Liberális Pártba, hogy megfiatalítsa a háromszéki szervezetet, és az eddigieknél jobb kapcsolatot építsen a magyar közösséggel. Szerinte mindkét célját sikerült megvalósítania.

Dan Manolăchescu korábban újságíróként dolgozott több helyi és központi sajtóterméknek, és a 90-es években beindította Sepsiszentgyörgy első helyi rádióját. Néhány éve több román fiatal értelmiségivel megalapította a Közösségért Egyesületet, amely alaptevékenysége az interetnikai kommunikáció erősítése.

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterrel Európa nyolc térségében, köztük Koszovóban is tanulmányozta a többségi kisebbség és a kisebbségi többség együttélését. Dan Manolăchescu Székelyföldi mítoszok című könyve román és magyar nyelven is megjelent, ebben a két nemzet együttélésről szerzett hétköznapi tapasztalatait osztja meg.

A Demokrata Liberális Párt (PDL) Kovászna megyei elnöki tisztségét átmenetileg Codruţ Opaiţ, sepsiszentgyörgyi pártelnök látja el.

Kimaradt?