Kelemen: nem lépünk addig, amíg nem szakad az USL

Az RMDSZ csak a Szociál-Liberális Szövetség (USL) szakadásának hivatalos bejelentése után dönti el, hogy hozzájárul-e, és ha igen, milyen formában a liberálisok ellenzékbe vonulásával előállt politikai helyzet megoldásához, vagyis egy új kormány megalakításához – nyilatkozta kedden a Mediafaxnak Kelemen Hunor szövetségi elnök.

A hírügynökség annak kapcsán kereste meg a politikust, hogy Ilie Sârbu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátusi frakcióvezetője azt nyilatkozta: egy 2012-ben aláírt és ma is érvényes hárompárti együttműködési megállapodás értelmében az USL két miniszteri posztot biztosít a kormányban az RMDSZ-nek. A PSD erre alapozva hívná ismét kormányra Kelemen Hunorékat.

Sârbu bejelentésének hátterében az áll, hogy a PSD kedden megkezdte a tárgyalásokat a liberálisok nélküli kormányzáshoz szükséges parlamenti többség kialakítására. A szociáldemokraták a nemzeti kisebbségek frakciójának és az RMDSZ támogatására számítanak. Román lapok tudni vélik, hogy a PSD a távközlési és a kulturális tárcát ajánlotta fel az RMDSZ-nek. A művelődési miniszteri poszt Kelemen Hunort illetné meg, aki a kormányfő helyettese is lenne – írta kedden a HotNews.

Kelemen Hunor válaszában emlékeztetett arra, hogy a 2012-es megállapodást annak idején a PSD elnöke, Victor Ponta kormányfő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetője, Crin Antonescu és jómaga írta alá. Az RMDSZ elnöke szerint az akkori egyezség szövege nem, csupán a dokumentumban rögzített elvek érvényesek.

„Ha valaki megkeres bennünket a kormánytöbbség kialakításának ügyében, akkor az RMDSZ-ben eldöntjük, hogyan tovább. Ha pedig leülünk tárgyalni, akkor az együttműködési megállapodásban rögzített elvek mentén tárgyalunk” – fogalmazott Kelemen.

Emlékeztetett arra is, hogy a 2012-es hárompárti megállapodásnak több pontja – így például az alkotmánymódosítás kérdése – már nem aktuális. „Az alkotmánymódosítás megbukott. Ám továbbra is érvényes az az elv, hogy a romániai magyar közösség képviselői tárgyalásokat folytassanak a választásokat megnyerő pártok politikusaival" – mondta az RMDSZ elnöke.

Értesüléseink szerint az RMDSZ érdemben a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) szombati ülésén dönt az esetleges kormányra lépésről. A PNL küldöttgyűlése kedd este dönt a liberális miniszterek esetleges visszahívása ügyében, miután a szociálliberális kormánykoalíció pártjai nem tudtak megegyezni a kormány szerkezetének átalakításáról és a megüresedett miniszteri tisztségek elosztásáról.

Kapcsolódók

Kimaradt?