Az RMDSZ- jelöltek sorrendje: Winkler, Sógor, Vincze

Winkler Gyula, Sógor Csaba és Vincze Loránt került az RMDSZ európai parlamenti jelöltlistájának első három helyére – közölte a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) szombati kolozsvári ülése után Kelemen Hunor szövetségi elnök. A további sorrend: Hegedüs Csilla és Antal Lóránt.

A jelöltlista negyedik helyére eredetileg Eckstein-Kovács Pétert rangsorolta a SZÁT, ám az eredmény hallatán a volt Kolozs megyei szenátor maga kérte, hogy egy kevésbé előkerülő helyre, "pótlistára" kerüljön. A liberális politikus végül a 32-ik helyre, azaz a pótlista első helyére került – tájékoztatott az RMDSZ elnöke.

"Szoros szavazási eredményekről tudok beszámolni, az is előfordult, hogy egyenlő eredmények miatt újra kellett voksolni" – számolt be az ülés részleteiről Kelemen. Mint mondta, a SZÁT határozata tartalmazza azt a mellékletet is, amely alapján összeáll majd az RMDSZ 31 jelöltből álló listája és a 10 jelöltes pótlista. A listák fennmaradó helyeit a területi szervezetek, a MIÉRT és a Nőszervezet jelöltjeivel töltik fel. 

Kelemen közlése szerint jövő héten folytatják a tárgyalásokat a Magyar Polgári Párttal (MPP), és ennek függvényében módosulhat az EP-lista, a Szövetségi Képviselők Tanácsának utólagos jováhagyásával. Az MPP a legutóbbi találkozón átnyújtott megállapodás-tervezetben a harmadik helyet kérte az RMDSZ-től. "A polgári párttal való együttműködés azt jelenti, hogy az RMDSZ jele és neve alatt, az identitását vállalva indítjuk a listát, az egyezség ugyanakkor túlmutat a május 25-i választásokon" – hangsúlyozta a politikus.

Tájékoztatása szerint a lista első két helye mindenképp RMDSZ-es jelölté marad. "A biztos befutó helyekről nincs szó, az MPP egészen pontosan tudja, hogy  mire számíthat" – tette hozzá Kelemen. Újságírói kérdésre elmondta, az MPP listára kerülő jelöltjei a törvény értelmében RMDSZ-esként szerepelnek majd, de semmiképp sem a két párt fúziójára törekszenek, tiszteletben tartják a polgériak politikai identitását. "Ahogy Tőkés Lászlónak sem jelentett belső megrázkódtatást a zövetség színeiben indulni öt évvel ezelőtt, úgy ma sem okoz problémát ez mások számára" – jelentette ki.

 

Kimaradt?