Felelősséget vállalt a kormányfő a decentralizációért

Felelősséget vállalt kedden délután a parlament két házának együttes ülésén a miniszterelnök az aznapi rendkívüli kormányülésen véglegesített decentralizációs törvénytervezetért. Ha a jogszabály érvénybe lép, példa nélküli módon megváltozik a romániai közigazgatás.

Beszédében Victor Ponta támadta az ellenzéki Demokrata Liberális Pártot (PDL), amelynek politikusai bojkottálták az ülést, és már korábban jelezték: élnek a felelősségvállalási eljárás adta lehetőséggel, és bizalmatlansági indítványt nyújtanak be a kormány ellen. A miniszterelnök bírálta az államfőt is. Szerinte azért volt szükség a tervezet vita nélküli elfogadtatására, mert ha Traian Băsescu sorozatos alkotmányossági kifogásaival „elszabotálta” volna a jogszabály parlamenti megtárgyalását.

A miniszterelnök elismerte, a decentralizációt a kormányzati tisztségviselők sem fogadták mind kitörő lelkesedéssel. „Hatalmas ellenállásba ütközött ez az intézkedéscsomag egyes minisztériumokban” – jelentette ki.

A tervezetet nem vitatja meg a parlament, néhány napon belül automatikusan hatályba lép, hacsak nem bizonyul alkotmányellenesnek, vagy az ellenzéknek nem sikerül a kormányt megbuktatnia egy bizalmatlansági indítvánnyal. Mint ismert, a jogszabály értelmében egyebek között a jelenleg minisztériumi alárendeltségében működő közegészségügyi intézmények, mezőgazdasági igazgatóságok, munkaügyi felügyelőségek, sportlétesítmények, kulturális igazgatóságok kerülnének önkormányzati hatáskörébe Romániában. A tervezethez hétfőig összesen 2040 módosító indítványt nyújtottak be hétfőig a honatyák, ezek közül 568-at elfogadott a kormány.

Az RMDSZ támogatja a törvényt

A parlamenti ülés után Cseke Attila képviselő, a közigazgatási bizottság tagja még nem tudta lapunknak megmondani, melyek azok az RMDSZ-es módosító indítványok, amelyek bekerültek a tervezetbe, a honatyák ugyanis még nem kapták meg a jogszabály aznap elfogadott változatát.

Mivel azonban a kormányfő a beszédében utalt rá, már tudni lehet, hogy az RMDSZ javaslatára a tervezet előírja az önkormányzatokhoz átkerülő ingatlanok ingyenes telekkönyvezési kötelezettségét. A kormány eredeti elképzelése szerint ezeket az ingatlanokat nem lett volna kötelező telekkönyvezni.

Az RMDSZ a tervezet mellékletéhez is benyújtott egy sor módosító indítványt. Javasolták például, hogy a Kovászna megyei sepsibesenyői tábor, a Kovászna Megyei Ifjúsági és Sporthatósághoz tartozó sportlétesítmények és a csíkszeredai jégpálya is kerüljön a megyei önkormányzathoz.

Cseke Attila megerősítette: az RMDSZ nem támogatja a PDL bizalmatlansági indítványát. „Ezzel ellentmondanánk a programunknak, s mindazoknak a decentralizációt célzó intézkedéseknek, amelyeket még kormányon például az egészségügyben kezdeményeztünk” – mondta a politikus.

FRISSÍTÉS: Az RMDSZ javaslatára a decentralizációs törvény kiterjesztette a jelentéstevési kötelezettséget valamennyi önkormányzati hatáskörbe kerülő intézményre; a kormány tervezetében az a kötelezettség csak a sportra és a tanügyre terjedt ki – idézte kedd este Cseke Attilát az RMDSZ sajtóirodája.

Tájékoztatása szerint minden egyes decentralizált területhez bekerült az az RMDSZ-indítvány, hogy a megyei önkormányzatok az átutalt hatásköröket részletesen szabályozhatják, illetve az ifjúsági- és sportigazgatóságok is pályázati kiírási hatásköröket kaptak.

A kormány elfogadta a törvény mellékletének több, RMDSZ által javasolt módosítását is. Eszerint megyei önkormányzati hatáskörbe került a Kovászna megyei besenyői tábor és a Kovászna megyei ifjúsági és sporthatóság mellett levő sportkomplexum. Emellett a helyi önkormányzat hatásköre alá kérték áthelyezni Hargita megyében a csíkszeredai műjégpályát, gyorskorcsolyapályát, biatlonpályát és ezekhez tartozó komplexumokat is.

Kapcsolódók

Kimaradt?