Az EMNP üdvözölte az összefogást a székelyek menetelésén

Sikeres volt a Székelyek nagy menetelése az Erdélyi Magyar Néppárt szerint, számoltak be keddi marosvásárhelyi sajtótájékoztatójukon az EMNPt megyei és városi vezetői.

Portik Vilmos megyei elnök pártja nevében mondott köszönetet az SZNT-nek, és üdvözölte a politikai szervezetek összefogását, ami nélkül nem sikerült szerinte volna ilyen jól a székelyek nagy menetelése. „Pontosan annyi ülőhely volt a buszokon, ahány személy megjelent vasárnap reggel a parkolóban” – mondta Portik, utalva a nagy érdeklődésre.

Jakab István marosvásárhelyi elnöke arról beszélt: nagy szomorúsággal tölti el az, hogy míg korábban Marosvásárhely polgármestere szinte zászlóvivője volt a székelyföldi autonómiának, részt vett az SZNT kongresszusán is, mostanra „visszatáncolt”, és nem támogatta a kezdeményezést. Ennek ellenére Jakab abban reménykedik, hogy Marosvásárhely a székelyföldi régió központja lesz. „A polgármester kétszínűségéhez tartozik, hogy világraszóló toleranciát emleget Marosvásárhelyen, a saját hivatali irodáján egynyelvű feliratok olvashatók” – mondta a Néppárt helyi elnöke.

Portik Vilmos ismertette Izsák Balázshoz, az SZNT elnökéhez intézett javaslatát, hogy a székelyek nagy meneteléséhez hasonló rendezvényeken kezdeményezzen egybanis gyűjtést, amely az anyagiakon túl valós adatok gyűjtésére is megfelelne. Az így összegyűlt pénz olyan szimbolikus alapot jelentene, amely a közösség javára fordítható.

 

Kimaradt?