Székelyföldi románok: ellenséges erődemonstráció a nagy menetelés

Romániával és a román nemzettel szembeni ellenséges politikai erődemonstrációnak minősítette a székelyföldi románok nevében fellépő egyik civil szervezet a Székelyek nagy menetelése elnevezésű megmozdulást.

A Maros, Hargita és Kovászna megyei románok civil fóruma nevű szervezet hétfőn közleményben fejtette ki álláspontját a székelyek vasárnapi tömegmegmozdulásáról.

Mint írták, valamennyi felszólalásból kitűnt, hogy a résztvevők nem csak a központi román politikai hatalmat tekintik ellenségnek, hanem „mindent, ami román”, szerintük ezt bizonyítja, hogy a megmozdulás nélkülözött valamennyi román elemet és jelképet, a rendezvényen így csak székely és magyar zászlók lobogtak. A civil szervezet szerint ilyen körülmények között a szervezők ne számítsanak a román és a nemzetközi közvélemény szimpátiájára.

Emlékeztetnek arra, hogy egyetlen román szervezet, párt, a tudományos szféra képviselője sem támogatta egy székelyföldi régió létrehozását. Rámutatnak: a menetelés szervezőinek nyilatkozataiból és magatartásából is kitűnik, az autonómia valódi célja az, hogy a régiót megtisztítsák a románoktól.

Leszögezik: a románok soha nem fogják elfogadni, hogy Románia szívében egy enklávé jöjjön létre. Aggasztónak tartják, hogy a valójában „politikai és államellenes” megmozdulások immár nyíltan Budapest irányítása alatt zajlanak, és ezeken szélsőséges szervezetek tagjai is részt vesznek.

Sajnálatosnak és aggasztónak tartják azt is, hogy a megmozdulás fő „népszerűsítői és bujtogatói” az erdélyi magyar történelmi egyházak papjai, akik híveiket ilyen ellenséges politikai megnyilvánulásokra buzdítják - olvasható a közleményben.

Kimaradt?