Diaconu betiltaná a meneteléshez hasonló megmozdulásokat

Bogdan Diaconu szociáldemokrata párti képviselő vasárnap felszólította a parlamenti pártokat, hogy törvényben tiltsák be a Székelyek nagy meneteléséhez hasonló megmozdulásokat. A kormánypárti képviselő államellenesnek tartja az ilyen demonstrációkat - hangzott el vasárnap a Székelyek menetéről élőben tudósító Duna televízió adásában.

Borbély László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikai alelnöke a tévének Rétyen nyilatkozva úgy reagált: úgy látszik, ez a képviselő azért jött a parlamentbe, hogy mindennap feljelentse a magyarságot, az RMDSZ-t. "Ne rontsuk el a jó hangulatot" - mondta a magyarellenes megnyilvánulásairól ismert Diaconu közleményét kommentálva.

Az RMDSZ alelnöke azt mondta, hogy számára két üzenete van a megmozdulásnak. Az egyik az, hogy minden magyar szíve együtt dobban, a másik pedig, hogy nincs lehetetlen. Kiemelte: Brüsszelnek muszáj meghallania üzenetüket, mert - mint mondta - ott az állampolgári kezdeményezés nem csak a magyarokról szól. Száz nemzeti kisebbség él Európában, amely százmillió európai uniós állampolgárt jelent - fejtette ki az RMDSZ alelnöke, hozzátéve: azt tervezik, hogy jövő tavasszal szerte Európában, de több mint 7 országban biztosan aláírásgyűjtési akciót indítanak. Céljuk, hogy az Európai Unió alapokmányaiban is megjelenjen az őshonos kisebbség joga az anyanyelv használatára.

Kimaradt?